Belföld

Ötmilliárd jut idén szociális tüzelőanyagra

man chopping wood

Ötmilliárd forintot biztosít idén a kormány a szociális célú tüzelőanyag-programra – mondta el a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Pogácsás Tibor közölte, a települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag-vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásra az ötezer lélekszám alatti önkormányzatok pályázhatnak. A vissza nem térítendő költségvetési támogatás tűzifa, illetve barnakőszén megvásárlásához igényelhető.
    A gyakorlat azt mutatja, hogy az önkormányzatok a pályázatok során 180-200 ezer családnak juttatnak két-három hónapra elegendő tüzelőanyagot – mondta az államtitkár.
    Közölte, az idei évben minden eddiginél korábban írják ki a pályázatot. Az elektronikus beadás határideje augusztus 1. délután négy óra, a papír alapon történőé augusztus 2. A benyújtott pályázatokról legkésőbb augusztus 30-ig döntenek.
    A nyertes önkormányzatoknak a támogatásból vásárolt tüzelőanyagot legkésőbb 2020. február 17-ig szét kell osztaniuk a rászorulók között – mondta Pogácsás Tibor.
    Kitért arra is, hogy a program 2011 óta sikeresen működik, a Belügyminisztérium egy keretet biztosít és az önkormányzatok a saját maguk által megalkotott rendelet alapján osztják szét a szociális tűzifát. Mindenki, aki pályázik, kap támogatást – mondta Pogácsás Tibor, hozzátéve: “az alaptézis az, hogy a legkisebbek húsz köbméter igényig a teljes támogatást megkapják”, és ha több az igény, mint a felosztható keret, akkor arányosítanak.
    Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára elmondta, a szociális tűzifa mennyisége rendelkezésre áll, az állami erdőgazdálkodások száraz tűzifával állnak az önkormányzatok rendelkezésére.
    Közölte, 2011-ben a szociális tűzifa mennyisége 42 ezer köbméter volt, a tavalyi és az idei szezonban már mintegy 226 ezer köbméter. A program 2011-es indulása óta körülbelül egymillió köbméter tűzifával látták el az önkormányzatokat, és eddig az állam 17 milliárd forintot fordított szociális tűzifa vásárlására.  
    Zambó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg állami erdőgazdaságoknál jó minőségű száraz tűzifát lehet vásárolni, a fűtési szezonban ugyanakkor már előfordulhat, hogy nedves a fa.
    Kérdésre Pogácsás Tibor elmondta, a száraz tűzifa elérhetősége miatt írják ki ilyen korán a pályázatot. A közreadott sajtóanyag szerint a támogatás kerete 2011 óta közel hatszorosára emelkedett.

Forrás: MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Friss kutatás: továbbra is Orbán Viktort támogatják a legtöbben, nem is kicsivel!

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Ahol agyonvernek embereket a kényszersorozás miatt, az nem lehet az EU tagja!

cs3_szerk2

Kapu Tibor ma délután hazatér a világűrből

cs3_szerk2

Orbán Viktor: nagyarányú választási győzelemre számítok

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

cs3_szerk2

Amit Magyar Péter most összehozott, az abszolút mélypont

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok

cs3_szerk2

Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet

cs3_szerk2