Belföld

36 milliárd forint támogatást kapnak környezetbarát buszok beszerzésére a települések

Man on a bus

A nemzeti buszstratégia keretében 35,9 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken – jelentette be Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Elmondta: a kormány a buszbeszerzéshez maximum 20 százalékos támogatást nyújt a járműcserét tervező önkormányzatoknak, illetve helyi közlekedési társaságoknak. A teljes beruházási költség mintegy 160 milliárd forint, ebből a számítások szerint 1290 új busz állhat üzembe a nemzeti buszstratégia részét képező zöld busz program keretében – tette hozzá Kaderják Péter.
    György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a program összekapcsolja a gazdaságfejlesztést és a klímapolitikát.
    A buszbeszerzés folyamatos lesz, lehetőség szerint legalább 50 százalékos hazai hozzáadott érték mellett. Már vannak a megfelelő járművek gyártására képes vállalatok Magyarországon, és a piaci szereplők a közösségi közlekedés igényeit ismerve fel tudnak készülni a megrendelésekre, illetve versenyképes ajánlatot tudnak adni – fejtette ki.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Épül a tiszás önkény: a Legfőbb Ügyészség szerint is jogsértő volt a Fidesz szervereinek lefoglalása

cs3-szerkeszto

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Több vízügyi fejlesztésre sem adott zöld lámpát a pénzügyminiszter, több milliárdos egészségügyi tételre is nemet mondott

cs3-szerkeszto

Ezüstérmes lett az Ugrai Pannával felálló 4×200-as női gyorsváltó

cs3-szerkeszto

Egész héten meleg, napos idő várható

cs3-szerkeszto

Teljesen kiborultak az emberek Baka András jelölésétől, szerintük Magyar Péter átverte őket

cs3-szerkeszto

Bod Péter Ákos: Itt az idő a rezsicsökkentés kivezetésére

cs3-szerkeszto

Kiszámolták, hogy eddig hány milliárd forintot égetett el Magyarország a Paksi Atomerőmű leállása miatt: erre biztosan nem lesz büszke Kapitány István

cs3-szerkeszto

Amiről Magyar Péter hallgat: Sokszorosan drágábban jön az áram?

cs3-szerkeszto