Kistelek Térség

Átadták a korszerűsített Kisteleki Térségi Egészségügyi Központot

A Kisteleki Térségi Egészségügyi Központ működése és fejlesztése mintája annak, hogyan lehet újszerűen gondolkodni az egészségmegőrzésről és a gyógyításról – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára szombaton Kisteleken.

Horváth Ildikó a korszerűsített központ átadóünnepségén azt mondta, a szűk másfél év alatt elkészült beruházás jól fogja szolgálni a térségben élők egészségét, betegségből való gyógyulását. Szerinte a város vezetése úgy gondolt az egészségügy fejlesztésére, hogy az az itt élők jövőjét szolgálja.
    Elmondta, Kisteleken egy helyen fogadja a pácienseket az alap- és a sürgősségi ellátás, hosszú évek óta jól működik az egynapos sebészet. A fejlesztésnek köszönhetően a modern technikával hatékonyabban szolgálható a páciensek gyógyulása, és javultak az itt dolgozók munkakörülményei is – közölte a politikus.
    Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője szerint a központot családias hangulat jellemzi, a minőségi szakmai munka feltételei megvannak, az pedig biztonságot ad az itt élők számára, hogy az intézményben a szükséges orvosi és szakdolgozói létszám is adott.
    Közölte, bízik abban, hogy a térségben újabb egészségügyi fejlesztések indulhatnak.
    Nagy Sándor (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, a beruházásnak köszönhetően a város egykor szétszórt egészségügyi rendszere, az alapellátás – négy háziorvos, két-két fogorvos és gyermekorvos -, a szakellátás, a mentőállomás és az egynapos sebészet kulturált környezetben, egy helyen működhet.
    A mintegy 300 millió forintból elkészült beruházás elsődleges célja az aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztése volt. A fejlesztés során felújították és akadálymentesítették az egészségügyi intézmény várótermeit és a vizesblokkokat, továbbá mostantól új betegirányító recepció várja az érkezőket.
    Hét járóbeteg ellátó egység – a fizikoterápia, a gyógytorna, a bőrgyógyászat, a kardiológia, a sebészet-traumatológia, a nőgyógyászat és a laboratórium – korszerűsítését, orvostechnikai és informatikai fejlesztését végezték el. A tavaly februárban kezdődött beruházás nagyobbik részét az orvosi műszerek és eszközök beszerzésére fordították.

MTI


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Farkas Sándor: Köszönöm!

Szabó Viktor

Még drágábban tankolhatnak a csongrádi + szentesi autósok

Szabó Viktor

Cs3.hu Család! Segítsünk megtalálni az eltűnt vásárhelyi srácot!

Szabó Viktor

Kiderült, miért szeretnek a szúnyogok egyes szentesieket és csongrádiakat jobban, mint másokat

Szabó Viktor

Csongrádon és Szentesen is emelkedik az üzemanyagok ára

Szabó Viktor

Új polgármestere lesz Szentesnek? Csongrádon marad a jelenlegi?

Szabó Viktor

Zivatar, felhőszakadás, jégeső – készülj Szentes + Csongrád!

Szabó Viktor

Csongrád még ebben az esős időben is csodás!

Szabó Viktor

Felháborító! Óvodásokat vert egy óvónő az egyik megyebeli kistelepülésen

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább