Belföld Ópusztaszer Térség

Pünkösd az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban

Pükösdölő, amikor lóháton születik a király! Június 9-én és 10-én az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban kétnapos rendezvény keretében ismerhetik meg a pünkösdi hagyományokat. Ekkor lesz látható először az Emlékpark új attrakciója, a Szer története c. 3D-s film, amely Szer monostorának történetét mutatja be a nézőknek.

A pünkösd a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott pünkösd alkalmával a Szentlélek kiáradását ünnepeljük. Kétnapos programunk során a már-már elfeledett hagyományokat, a Dél-Alföldhöz kapcsolódó szép népszokásokat elevenítünk fel a skanzenben. Az ópusztaszeri iskolások kedves pünkösdölője mellett a látogatókat valamennyi programelembe bevonjuk, és játékos vetélkedőkre invitálunk minden korosztályt, „Erős embör, dógos asszony, ügyes gyerök”: látogatói próbákon mérhetik össze vendégeink ügyességüket. Az ünnep leglátványosabb eleme a pünkösdi királyválasztás, mely során lovas legények küzdenek a megtisztelő címért. Idén először, a legények lovas virtuskodását követően a leányok is megmutatják, mit tudnak, a lányok lovas ügyességi versenyén.  A kisebbeknek bábszínházi előadások, mesekert, a nagyobbaknak népzene és néptánc garantálja a jó hangulatot.

Teljes program: http://opusztaszer.hu/hu/punkosd-az-emlekparkban/

Forrás: opusztaszer.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Milyen jogok illetik meg az embert a pszichiátrián?

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a türk országok szerepe Magyarország energiaellátásában kulcsfontosságú

cs3_szerk2

Összehangolt rendőrségi razzia indult az utakon, mutatjuk, mit ellenőriznek!

cs3_szerk2

Vízpótlási Munkacsoportot indított a Kereszténydemokrata Néppárt

cs3_szerk2

Lepatkányozta a Fideszt és megfenyegette Orbán Viktort a kiutasított ukrán ügynök

cs3_szerk2

Az aszálykezelésre fókuszál a MATE új karcagi központja

cs3_szerk2

Megszólalt a szakértő: Orbán ezzel az újítással berobbanthatja az ajtót

cs3_szerk2

Orbán Viktor: ma Ukrajna uniós tagsága a legnagyobb veszély

cs3_szerk2

Megalakult a Magyar Kánonjogtörténeti Társaság – Új fórum a jogtörténeti kutatás szolgálatában

cs3_szerk2