Belföld Térség

Indul a diákmunka szezonja

Idén már a turizmus területén működő vállalkozások is foglalkoztathatnak diákmunkásokat. Bár a tanév még tart, érdemes már most felkeresni a járási hivatalokat azoknak, akik érdeklődnek a nyári diákmunkák iránt – hívta fel a figyelmet Juhász Tünde makói sajtótájékoztatóján.

A megyei kormánymegbízott a munkaadóknak és a munkavállalóknak egyaránt figyelmébe ajánlotta a hazai forrásból finanszírozott programot, amely évek óta bevált támogatási forma. Mint elmondta, Csongrád megyében évente több mint ezer diák dolgozik diákmunkásként a nyári szünidőben, akik így egyszerre jutnak értelmes elfoglaltsághoz, jövedelemhez és munkatapasztalathoz. Hozzátette: idén a Pénzügyminisztérium 3,6 milliárd forint keretösszeget biztosít a program támogatására, melyből Csongrád megye 151 millió Ft-ot használhat fel. Ebből legkevesebb 1050 diák nyári foglalkoztatását tudja a kormányhivatal elősegíteni.

A sajtótájékoztatót azért tartották a makói Hagymatikum fürdőben, mert idén már a turizmus területén működő vállalkozások is foglalkoztathatnak diákmunkásokat. Gergely Gábor igazgató elmondta, örülnek a változásnak, mert az eddigi feladatkörök mellett új munkaterületeken is bővíthetik a szezonban a létszámot. A fürdő általában 30 fiatalt alkalmaz nyáron. Medenceőrök segítőjeként, a vendégek kalauzolásában vagy a bárban látnak el feladatokat. A támogatott alkalmazással nagyjából 15 millió forintot spórol meg az önkormányzati alapítású gazdasági társaság.

A lehetőséggel a 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló középiskolások és egyetemisták élhetnek. A járási hivatalokban többnyire önkormányzati intézmények, cégek álláslehetőségeit kínálják nekik, de az elmúlt években a mezőgazdasággal, és a vendéglátással kapcsolatos munkákra is sikerült diákmunkást közvetíteni.

Forrás: A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: az európai választás meghatározó abból a szempontból, hogy békében vagy háborúban fogunk-e élni

Szabó Viktor

Magyarország maradjon a béke szigete! Békemenet lesz  június 1-jén!

Szabó Viktor

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Szabó Viktor

Kizártak egy politikust a Fideszből, mert a párt jelöltje ellen indul a választáson

Szabó Viktor

Pályázatok, játszóterek

Szabó Viktor

A Fidesz már nem számít Gémes László munkásságára

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére ki fog maradni a NATO őrült akciójából

Szabó Viktor

Elapadt a Tisza vidéken

Szabó Viktor

Szabó Magda regényének dramatizált változatát mutatják be

Szabó Viktor