Baks Térség

Átadásra került Baks felújított és kibővített piactere

Fotó: Csongrád Megyei Önkormányzat

500 négyzetméterrel bővült a 34,7 millió forintból felújított korszerű piactér Bakson.

Fotó: Csongrád Megyei Önkormányzat

Az épület két fedett árusítósort, valamint egy zárt pavilont is kapott, amibe olyan árusok beköltözési szándékát várják, akik mindennap szolgálják a baksiakat – jelentette be Búza Zsolt, Baks polgármestere.
Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: Baks olyan szinten tudott élni a TOP forrásaival, amellyel a megye élvonalába tartozik, a település összefogását pedig tanítani kéne.
Az eseményen ott volt Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője is, aki rámutatott: a kormány célja, hogy minden támogatást megadjon a községeknek ahhoz, hogy utolérjék a kisvárosokat, ahol a minőségi élet lehetősége nagyobb, ezt szolgálja a TOP és a Magyar Falu program is. Felszólalt még Juhász Tünde kormánymegbízott is, aki szerint a túlélés záloga az a bizalom, amely a vásárlók és az árusok között él Bakson, ez pedig értéknek számít, mint az is, hogy helyben savanyúságot, lekvárt állítanak elő.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szél, fagy, száraz bőr: ezért igényel több figyelmet az arcbőr télen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Újabb jelöltet köszönthetünk a szentesi-csongrádi-kisteleki választókerületben

cs3-szerkeszto

Szabó István: Egyszer már tönkretették, nem szabad hagyni, hogy újra megtörténjen + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megjelentek az első hóvirágok térségünkben

cs3-szerkeszto

Nálunk van a legkevesebb influenzás megbetegedés

cs3-szerkeszto

Börtönbe akart kerülni, ezért le akart szúrni egy rendőrt egy nő

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: Ez az év a világrend átalakulásának az egyik mérföldköve lesz

cs3-szerkeszto

Minden elnyert beruházás megvalósítását várja Búza Zsolt 2026-tól

cs3-szerkeszto