Pusztaszer Térség

Modern termelői piac épült Pusztaszeren

Pusztaszer községi önkormányzata 28 001 345 forint vissza nem térítendő támogatást nyert a termelői piac létrehozására. A beruházás teljes költsége 31 582 892 Ft volt, a különbözetet önerőként biztosította az önkormányzat.

Pusztaszer Községben sajnos eddig nem volt termelői, vagy helyi piac. Az eddigi állapotok szerint csak a helyi kisboltokban lehetett beszerezni zöldséget és gyümölcsöt. Ezen felül a kistermelők is spontán módon árusíthattak a köztéri parkolókban és a bolt előtti területeken. Az általunk készíttetett tervek egy olyan fedett, a modern kor követelményeinek megfelelői termelői elárusítóhelyet vázoltak fel ennek a hiánypótló beruházásnak, amely segítséget nyújt a helybeli, és a külterületen, tanyán élő lakosság számára megtermelt javaik értékesítésében. – Máté Gábor, Pusztaszer község polgármestere

Kiemelten fontos beruházás készült el, a helyi és elsősorban élelmiszeripari termékek piacra jutásának támogatására. A fejlesztéssel nem csupán az érintett gazdálkodók versenyképessége, életszínvonala javul, hanem a piactér szolgáltatásait igénybe vevő lakosságé is. Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagynunk, hogy a modern termelői piactér – azon túl, hogy javítja a településképet – közösségi térként a településen élők fontos találkozási pontja is. – Dr. Kovács Beáta, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke.

Forrás: Csongrád Megyei Önkormányzat



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltelt 6 hónap, mutatjuk, mit intézett a választókerületének Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Őszi lomtalanítás lesz Pusztaszeren – mutatjuk, mit visznek el és mit nem!

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Vidékpolitika vagy vidékrombolás? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor bemutatta, mit „köszönhetünk” eddig a Tisza-kormánynak

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Arzénos ivóvíz, vízhiány és önkormányzati finanszírozás is terítékre került a TÖOSZ megyei ülésén

cs3-szerkeszto

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto