Belföld

Vízbe fulladt egy hatéves kislány a Palatinus strandon

Szombaton meghalt egy hatéves kislány a Palatinus strand gyermekmedencéjében. A kislány egyedül volt a vízben, miközben édesanyja a parton ült. Szentesi, csongrádi szülők, nagyon figyeljetek oda a strandokon (is) a gyerekekre!

Belefulladt a Palatinus strand gyermekmedencéjébe egy hatéves kislány szombaton – számolt be róla a Bors.

A portál tudósítása szerint a gyermek egyedül volt a vízben, az édesanyja a medence szélére ült le. Szemtanúk szerint csak a lábát lógatta a vízbe, közben pedig telefonozott addig, amíg a kislány a vízben játszott.

Egy szemtanú elmondta, hogy a gyereket mintegy két órán keresztül próbálták újraéleszteni, még defibrillátort is használtak.

Azt hittem, beleőrülök a látottakba. Nagyon gyorsan rengeteg ember gyűlt össze a földön fekvő kislány körül. Többen is próbáltak segíteni a mentők kiérkezéséig. Közel két órán át próbálkoztak a megmentésével. A defibrillátort is bevetették, de hiába

– mondta.

A lap szerint a kislány görcsöt kaphatott, ekkor egy ott fürdőző kiemelte a vízből, és a kőre fektette, azért, hogy a mentők kiérkezéséig segíteni tudjanak rajta. Nem sokkal később egy mentőhelikopter is a helyszínre érkezett, hogy a kislányt minél hamarabb kórházba vihessék.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto

Ipari termelői árak: riasztó adatot közölt a KSH, egyre gyorsabban emelkednek az árak – az energiaiparban egészen elképesztő a drágulás

cs3-szerkeszto

Eltűnt a Tisza-közeli egyesület pénzügyi beszámolója, korábban több mint százmillió forint támogatást kapott

cs3-szerkeszto

Ennek nem örülnek az autósok: kilőtt a dízel ára

cs3-szerkeszto

Döbbenet: titokban elvette a közszolgálatban dolgozóktól az egy millió forintos lakástámogatást a Tisza-kormány

cs3-szerkeszto