Csongrád Kék Hírek

Vezetői engedély nélkül okozott egy férfi balesetet Csongrádon

Vezetői engedély nélkül, az eltiltás hatálya alatt közlekedett autójával egy helybeli férfi Csongrádon, majd balesetet okozott. Ráadásul a személygépkocsi műszaki érvényessége is lejárt, valamint kötelező felelősségbiztosítással sem rendelkezett.

A 23 éves férfi 2020. november 9-én reggel személyautójával közlekedett Csongrádon, a Fő utcán. Az egyik áruházhoz érve be akart kanyarodni a parkolóba, azonban nem vette észre a kerékpárúton közlekedő biciklist, akit járművével elsodort. A baleset következtében a kerékpáros könnyebben sérült. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a sofőr az eltiltás hatálya alatt vezetett, a gépkocsi műszaki engedélye lejárt, illetve nem rendelkezett kötelező felelősségbiztosítással sem.  

A helybeli férfit az egyenruhások a Csongrádi Rendőrkapitányságra előállították, ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás. Kihallgatását követően őrizetbe vették és 72 órán belül bíróság elé állítják.

Forrás, fotó: police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jó hír az autósoknak: feloldották a súlykorlátozást a csongrádi pontonhídon!

cs3-szerkeszto

Figyelem, autósok! Változik a forgalmi rend és a temetők nyitvatartása Csongrádon

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Új járda épül a csongrádi Gézengúz Óvodánál, és a kerékpártárolót is lecserélik!

cs3-szerkeszto

Álnyomozók csaltak ki közel 80 millió forintot egy szentesi cégvezetőtől – mindketten rács mögé kerültek! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Fellökött egy motorost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott Csongrádon – vádat emeltek az autós ellen

cs3-szerkeszto

Két évig tartó távvezeték-építés kezdődik, Csongrádon kártérítés is járhat az érintett földtulajdonosoknak

cs3-szerkeszto

Gyász: elhunyt Nagypál Sándor, Csongrád egykori önkormányzati képviselője

cs3-szerkeszto

Újabb csavar a megtámadott szentesi mentők ügyében: az ellátott támadta meg az egészségügyi szakembereket

cs3-szerkeszto