Csongrád

Változás a csongrádi betegellátásban, mostantól beutaló szükséges a kontrollvizsgálatokhoz  

A Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézményben bevezetésre került október 1-től az E-beutaló rendszer, amely minden beteget érintő fontos változást hozott a szakrendelések rendjében.

A szakrendelésekre eddig is beutalóval lehetett érkezni, azonban újdonság, hogy mostantól a kontrollvizsgálatokhoz is minden esetben szükséges beutalót kérni. Ez a változás az elektronikus beutaló, vagyis az E-beutaló rendszerének országos bevezetésével lépett életbe.

Az új rendszer célja, hogy átláthatóbbá és egységesebbé tegye a betegellátást, valamint pontosan nyomon követhető legyen minden vizsgálat és beutalás.
Az E-beutalók elektronikusan, a felhőben rögzítésre kerülnek, így azokat bármely egészségügyi szolgáltató látja, és nem szükséges papíralapú beutalót vinni.

Ha a beteg három hónapon túli kontrollvizsgálatra érkezik, és a beutaló megtalálható az elektronikus rendszerben, szabad orvosválasztásra is lehetőség van, a páciens döntheti el, melyik szakorvost vagy egészségügyi intézményt szeretné felkeresni, akár más településen is. Beutalót továbbra is a háziorvosnál lehet kérni személyesen, illetve az 1812-es telefonszámon is lehet időpontot egyeztetni és beutalást intézni.

Fontos, hogy a Csongrádi Egészségügyi Intézményben minden szakrendelés továbbra is elérhető, a vérvételhez pedig nem kell időpontot kérni. A sürgős, akut ellátást igénylő esetekben a betegeket természetesen továbbra is beutaló nélkül ellátják.

Az E-beutaló rendszer bevezetése az egészségügyi ellátás korszerűsítését szolgálja, és hosszú távon egyszerűbb, gyorsabb, valamint biztonságosabb betegút-szervezést tesz lehetővé.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A szociális területen dolgozókat ünnepelték Csongrádon 

cs3-szerkeszto

Miklós Anikó: Nagyon sokat tettünk azért, hogy a Szentes és Csongrád járásban fenntartott intézményeink ne csak épületek, hanem valódi, támogató szellemi műhelyek és közösségi terek legyenek

cs3-szerkeszto

Elindult az élet a Csongrádi Csaholdában, kutyaovi és közösségi programok várják a gazdikat

cs3-szerkeszto

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Akár 100 ezer forintos támogatást is kaphatnak a csongrádi családok – mutatjuk, kik pályázhatnak!

cs3-szerkeszto

Jó hír az autósoknak: feloldották a súlykorlátozást a csongrádi pontonhídon!

cs3-szerkeszto

Figyelem, autósok! Változik a forgalmi rend és a temetők nyitvatartása Csongrádon

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto