Belföld

Kártyavárként dőlt össze egy lakóház Kiskunhalason

Kiskunhalason, a Szilády utca és a Posta utca találkozásánál, a méteráru bolt melletti régi polgári ház teljesen összedőlt vasárnap délelőtt.

A tűzoltók és a rendőrök mellett az áramszolgáltató szakemberei is a helyszínre érkeztek és lekötötték a romba dőlt épületet a hálózatról. Az utca érintett szakaszát lezárták. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint az utcában zajló földmunkálatok gyengítették meg a mintegy 150 éves, részben alápincézett ház alapját, mivel a munkások közvetlenül a fal mellett ástak, de a pontos okokra későbbi hatósági vizsgálatok derítenek majd fényt. Az összedőlt lakórészben egy négytagú család élt. Hárman otthon is voltak, amikor megtörtént a tragédia, de még időben ki tudtak menekülni az omló épületből. A másik házrészben lakó asszony elmondta, éppen nem volt otthon, amikor az épület összedőlt, a szomszédja hívta telefonon a rossz hírrel. Elmondása szerint az optikai kábelt fektető cég dolgozói gyakorlatilag beástak a ház alá. A vályogtéglából épült öreg háznak nem volt mély alapja, így az ásás következtében megszűnt a talaj oldalnyomást felvevő képessége, ezért omolhatott össze az épület. A Halasi Városgazda Zrt. és Kiskunhalas Város Önkormányzata gondoskodik az érintett család elhelyezéséről – tájékoztatott Kuris István László alpolgármester, aki azt is elmondta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiderüljön, történt-e emberi mulasztás, amely a tragédiát okozta. – Ha igen, akkor minden erőnkkel azon leszünk, hogy a megfelelő felelősségre vonás megtörténjen – nyilatkozta Kuris István László.  

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Medián: visszaesett a Tisza, erősödött a Fidesz, 8%-on a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto

Kikérte az ügyészség Magyar Péter mentelmi jogát a telefonlopási ügyben

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: A pedofilok „adatvédelmi” jogait választja a Tisza a gyerekek helyett

cs3-szerkeszto

Újabb gyárbezárás: ezúttal egy japán multicég vonul ki Magyarországról

cs3-szerkeszto

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Kezdődik: Magyarországon építenek üzemanyagtárolót Ukrajna számára

cs3-szerkeszto

Vasárnapra tüntetést, október 23-ra pedig Békemenetet hirdettek a Terror Háza elé

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto