Belföld Külföld

Giorgia Meloni: támogatjuk Magyarország uniós elnökségi programját

Róma támogatja Budapest uniós elnökségi programjának prioritásait, így a demográfiai csökkenés képviselte kihívást, a versenyképesség növelését,  az európai védelem erősítését – hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az Orbán Viktorral tartott közös sajtónyilatkozaton Rómában hétfőn este.

Giorgia Meloni kifejtette, egyetért Orbán Viktorral abban, hogy erősíteni kell az  utóbbi időben kialakult “új európai hozzáállást”, ami az Európai Unió határainak védelmét, az illegális migrációval szembeni fellépést, valamint az afrikai államokkal való együttműködést illeti.

Hangoztatta, hogy Európa előtt áll a migrációs és menekültügyi paktum megvalósítása, és “egyetértünk Viktorral, hogy fontos tovább folytatni a vitát európai körökben más, innovatív megoldásokról a menedékjogi eljárásokat illetően”.

Giorgia Meloni hangsúlyozta, hogy példaként az Olaszország és Albánia közötti protokoll szolgálhat, melynek értelmében az olasz fél Albániában létesít migrációs táborokat.

Az ukrajnai háborús helyzettel kapcsolatban köszönetet mondott Magyarországnak, mivel a nem mindig egyező nézetek ellenére lehetővé tette az EU-n és a NATO-n belül is jelentős döntések meghozatalát.

Azt mondta, Olaszország és Magyarország is nagy figyelmet fordít Ukrajna háború utáni újjáépítésére.

Meloni nagyra értékelte a figyelmet, amelyet a magyar elnökség a Nyugat-Balkán uniós csatlakozására kíván fordítani, amelyet az olasz kormányfő a régióval való “európai újraegységesítésnek” nevezett.

Jelentős együttműködésről beszélt a védelem és biztonság terén. Kiemelte a magyar parancsnokságú NATO többnemzetiségű dandárban való olasz részvételt, a kiváló együttműködést a stratégiai fontosságú balkáni térségben.

A július elsején induló magyar elnökség programpontjait sorolva Giorgia Meloni kiemelte a népességcsökkenés képviselte kihívást. Úgy vélte, a demográfiai irányváltás “alapfeltétele egy erős Európának, amely főszerepet akar a világban”. Megjegyezte, egyetlen európai nemzet sem képes biztosítani azt a születési létszámot, amellyel biztosítani lehetne a népességi kontinuitást.

“Ha nem szállunk szembe ezzel a kihívással, és nem tudjuk megfordítani ezt a tendenciát, közép- és hosszú távon a gazdasági, társadalmi és jóléti rendszereink fenntarthatatlanná válnak” – mondta Meloni.

Úgy vélte, az olasz és a magyar félnek együtt kell dolgozni annak érdekében, hogy az EU-ban erősödjék a demográfiai kérdés iránti tudat: “biztos vagyok benne, hogy egyre több szövetségesünk lesz, aki mellénk áll”.

Kiemelte, hogy a magyar elnökség fő témái között szerepel az agrár- és a kohéziós kérdések iránti kiemelt figyelem.

Kiválónak nevezte a Róma és Budapest közötti kétoldali kapcsolatokat, hangoztatva, hogy Magyarország Olaszország jelentős európai partnere és NATO szövetségese. Kijelentette, az utóbbi időben még intenzívebbé vált a politikai párbeszéd, erősödtek a gazdasági kapcsolatok. Az olasz vállalatok érdeklődése egyre nagyobb a magyar piac felé – mondta Giorgia Meloni.

Végül Giorgia Meloni sok sikert kívánt Orbán Viktornak a magyar EU-elnökséghez.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány minisztere szerint a csongrádi és szentesi gimnáziumban is csak a „leszelektálódott elit” tanul + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Fél évvel a választás után fontos kérdéseket vet fel Orbán Viktor

cs3-szerkeszto