Baks

Fény, libazsír és szeretet – Márton-napi varázslat Bakson + FOTÓK + VIDEÓ!

A Baksi Jézus Szíve Katolikus templom adott otthont annak a meghitt és különleges Márton-napi megemlékezésnek, amely idén rendhagyó módon az óvodások és iskolások közös műsorával valósult meg. Az eseményen jelen volt Brendan Amanso atya, Búza Zsolt Baks polgármestere, Somogyiné Utasy Ibolya főigazgató asszony, Széplaki Ferenc főigazgató-helyettes, valamint Búzáné Huszka Ildikó szintén főigazgató-helyettes is.

A gyerekek Szent Márton életét, önzetlenségét, segítőkészségét és szeretetét jelenítették meg versekkel, énekekkel. Az előadás nemcsak látványos, hanem mélyen megérintő is volt hiszen a templomot betöltötte a gyermeki tisztaság és a hit ereje. A kicsik szívvel-lélekkel adták elő műsorukat, s valóban átérezték, mit jelent Szent Márton üzenete a jóság és az emberség ereje.

A meghitt előadást követően felcsendült a Szent Márton-himnusz, majd közös énekléssel mondtak köszönetet. Ezután mindannyian meggyújtották lámpásaikat, és polgárőri felvezetéssel indultak zenés felvonulásra Baks utcáin a családok. A fényekkel teli, vidám, zenés menet az összetartozást szimbolizálta, és mosolyt csalt mindenki arcára.

A felvonulás végén az iskola udvarán meleg vendégvárás fogadta a résztvevőket, libazsíros kenyérrel és forró teával. A délutánt táncház zárta Simoncsics Pál tánctanár vezetésével. A Márton-napi megemlékezés méltó módon idézte meg a szeretet, az önzetlenség, a jóság a segítőkészség és az összefogás ünnepét fénnyel, zenével, családias meghitt hangulatban.

FOTÓK:

.

VIDEÓ:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A legkisebbek is ünnepi műsorral emlékeztek március 15-re Bakson, az óvodában

cs3-szerkeszto

Hosszabbított üzemidővel közlekedik a mindszenti komp

cs3-szerkeszto

Konc király is megadta magát a baksi farsang erejének

cs3-szerkeszto

Minden elnyert beruházás megvalósítását várja Búza Zsolt 2026-tól

cs3-szerkeszto

A jégzajlás után újraindult a komp Mindszentnél

cs3-szerkeszto

Segítség a legkisebbeknek Bakson – első alkalommal kaptak támogatói csomagokat az óvodások

cs3-szerkeszto

Karácsonyra hangolva együtt ünnepelt Baks közössége + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Hálaadó misén mondott köszönetet Baks közössége az iskola, óvoda és bölcsőde fenntartójának + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Baks közösen gyújtotta meg az első adventi gyertyát

cs3-szerkeszto