Szentes

Betegen és titokban érkezett meg Szentesre Gyurcsány Ferenc

Előzetes tájékoztatás nélkül, titokban érkezett meg a Demokratikus Koalíció elnöke Szentesre, aki közölte: amúgy beteg, ezért lemondott több programját is. 

Az várható volt, hogy Gyurcsány Ferenc az országjárása közben beugrik beosztottjához, politikai igazgatójához, és mi lett volna erre jobb alkalom, mint Varga Ferenc Varga Ferenccel díszített irodájának átadó ünnepsége?! A látogatást azonban titokban tartották, sehol sem jelent meg egy előzetes menetrend, meghívó, tájékoztatás arról, hogy Szentesen lesz a DK-elnök. 

A bukott miniszterelnök Facebookon jelentkezett be Szentesről, tankolás közben, és mint írja, a hét közepére sikerült megbetegednie. Ezek szerint betegen találkozik azzal a pár rendkívül, szerencsés rajongóval, akik abban a kiváltságos helyzetben lehettek ma, hogy részt vettek az irodaavatón. 

Jobbulást, Elnök úr!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bicikliről lopta el a pénztárcát Szentesen, a rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak

cs3-szerkeszto

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Nyári „ajándék” a szentesieknek: újabb helyen kell fizetni a parkolásért

cs3-szerkeszto

Hol vannak a határok? – egy országgyűlési képviselő és a gyerekek között 

cs3-szerkeszto

Címvédés: idén is a szentesi Terney Béla Kollégium csapata nyerte a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőt

cs3-szerkeszto