Szentes

Államtitkár a parlamentben: kevesen ártottak annyit a drámatagozatnak, mint Varga Ferenc

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára keményen helyretette a DK mitugrász botránypolitikusát a hétfői interpellációk során a parlamentben.

Varga Ferenc azt állította a parlament hétfői ülésén, hogy “kivéreztették” a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatát.

A DK botránypolitikusa hangsúlyozta, hogy a drámatagozatról számos ismert színész, rendező, tanár és újságíró került ki. A tagozat Szentes büszkesége lett és minden jóérzésű magyar ember számára fontosnak kellene lennie – jelentette ki.

Rétvári Bence helyretette Vargát

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt felelte, hogy a képviselő az intézmény kárára politizál, mert kevesen ártottak annyit a drámatagozatnak, mint Varga Ferenc és az a pár politikustársa, akik folyamatosan azt harsogják, hogy a tagozat meg fog szűnni.

A valóság egyértelmű: nem szűnik meg a drámatagozat

Az államtitkár egyértelművé tette: a drámatagozat ebben a tanévben is ugyanúgy elindult, mint az előző esztendőkben és a következő tanévben is meghirdetik majd – hívta fel a figyelmet. Rétvári Bence hangsúlyozta, a tankerületi központ elmondta, hogy fenntartja ezt az intézményt.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Szlovák diákok érkeztek Szentesre – egy hetet töltenek a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Lövészet, drónkezelés és akadálypálya – országos döntőn bizonyítottak a szentesi Zsoldos kadétjai

cs3-szerkeszto

Szülők és dolgozók fogtak össze a szentesi óvoda megszépítéséért

cs3-szerkeszto

Hegyek között indították a tanévet a szentesi Boros diákjai és tanárai

cs3-szerkeszto