Mint ahogy egy zavarodott méhecske száll virágról virágra, úgy próbál helyezkedni pártról pártra Varga Ferenc. Az elveit a kukába dobva hajszolja a pénzt. ...
Új, automatizált csirkevágó- és feldolgozó üzemet hoz létre a vállalat Szentesen, amely projektet az állam 9 milliárd forinttal támogatja, így segítve elő ötven új munkahely...
Három brit konvoj érkezett január 20-án hajnalban Magyarországra, akik a napokban a szentesi Damjanich János laktanyában pihennek meg és készülnek fel az előttük álló többszáz...
A Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum diákjai az első félévben is bizonyították, hogy nemcsak a tanulásban, de a sportban is kiemelkedőek. Közel száz tanuló...
Január 10-én reggel egy bátor dolgozónak köszönhetően sikerült megakadályozni egy lopást Szentesen. Az ismeretlen tettes egy telephelyre tört be, ahonnan több méternyi akkumulátortöltő kábelt próbált...
„Semmiféle akadályozó tényező nincs, a munkálatok a tervek szerint haladnak” – jelentette ki szerdán Kérdő Szabolcs, a kivitelező System Service Kft. projektvezetője. ...