A tiszás politikus bevallotta, a Tisza által leginkább támadott közszolgáltatásokat – oktatás és egészségügy – a DK-hoz hasonlóan teljesen leépítené a párt....
Farkas Sándor rendeletet alkotott, kiharcolta, hogy kártérítéshez jussanak a bokrosi viharkárosultak, majd jött Varga Ferenc, bohóckodott párszor a kamera előtt, most pedig más tollával ékeskedve...
A térség mitugrásza ismét bizonyította, hogy a rosszindulat hülyeséggel párosulva veszélyes lehet. A Demokratikus Koalíció politikusa akkora öngólt rúgott, mint még sose: a levegő hőmérséklete...
„Slava Ukraini!” – ezzel a mondattal zárta felszólalásait az a Ruszin-Szendi Romulusz, akit a hétvégén a Demokratikus Koalíció és a Tisza Párt szimpatizánsai közösen fogadtak...
Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul és még a feleségétől...
Március közepétől két hét alatt egy lakókocsiban utazva és lakva körbejárják Magyarországot Gyurcsányék. Szerintetek ellátogat kebelbarátjához és politikai igazgatójához Szentesre? ...
Kegyetlen időszak következik, olyan rettenet vár ránk, amellyel nem találkoztunk az elmúlt hetven évben - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnapi, évértékelő...
Csongrád-Csanád vármegye 3. számú választókerületében a mitugrász botránypolitkust, Varga Ferencet indítja a Demokratikus Koalíció a 2026-os országgyűlési választáson - tudatta a párt. ...
Mint ahogy egy zavarodott méhecske száll virágról virágra, úgy próbál helyezkedni pártról pártra Varga Ferenc. Az elveit a kukába dobva hajszolja a pénzt. ...
„Tisztelettel kérem, mint a nevezett körzetet három ciklust egyénileg megnyert volt képviselője, hogy ne gátolja a választást megnyert ellenfelét a körzet érdekében végezni kívánt munkájában,...
Kozma Andrásné szentesi képviselőjelölt azonban megpróbálja csúnyán átverni a választókat. Báránybőrbe, JÖSZ színekbe bújt DK-s politikusként törne a Kisér uralmára, a Belvárosból. ...
Még Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció politikusa szerint is kevesen voltak a kórház elleni tüntetésen, ami nem meglepő, ugyanis a szentesiek nagyon jól tudják, hogy...
Mindenkit lesújtott a hír, miszerint egy szentesi anyuka és magzata elhunyt a szegedi kórházban, Varga Ferenc pedig egyből politikai lehetőségként tekintett az esetre, tüntetést szervez...
A szentesi választók előtt továbbra titkolni próbálják, de a napnál is világosabb: Szabóékat Gyurcsány Ferenc és a DK emberei irányítják. Most épp a piacon buktak...