Külföld

Agyevő amőba ölt meg egy 11 éves kisgyereket

Egy rendkívül ritka, de rendkívül agresszív kórokozó, az úgynevezett agyevő amőba okozta egy 11 éves fiú halálát Szlovákiában – számolt be róla az Új Szó.

A Záhorie (Erdőhát) térségéből származó kisfiút szombaton szállították kórházba, miután hirtelen rosszul lett, de a gyors orvosi beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

A gyanú szerint a fiú a párkányi Vadas fürdőben fürdőzhetett, ahol feltételezhetően fertőzött víz kerülhetett az orrába. A vizsgálatok azonban még nem erősítették meg hivatalosan, hogy valóban itt történt a fertőzés. A helyi hatóságok – köztük az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat – elrendelték a fürdő medencéinek részletes laboratóriumi vizsgálatát. Az első eredmények legkorábban pénteken várhatók, a létesítmény addig zárva tart.

Mi az az agyevő amőba?

A Naegleria fowleri parazita a köznyelvben „agyevő amőba” néven ismert, mivel az orr nyálkahártyáján keresztül az agyba jutva súlyos, szinte mindig halálos lefolyású gyulladást idéz elő. A fertőzés tünetei – például magas láz, hányinger, hányás, fejfájás, esetenként epilepsziás roham – a bakteriális agyhártyagyulladáshoz hasonlóak, de a betegség rendkívül gyors lefolyású és jelenleg nincs rá hatékony gyógymód. A túlélés esélye rendkívül csekély.

Fontos tudni, hogy ez a parazita kizárólag édesvízben él meg, jól klórozott vízben és sós vízben nem képes túlélni. A fertőzéshez nem elegendő a víz lenyelése – a veszélyt az jelenti, ha fertőzött víz kerül az orrba, például fejesugrás vagy víz alatti játék során.

A szlovák egészségügyi hatóságok kiemelten kezelik az esetet, és a vizsgálatok eredményétől függően dönthetnek további megelőző intézkedésekről.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Aláírták Sarm es-Sejkben a gázai tűzszüneti megállapodást

cs3_szerk2

Kína megint ámulatba ejtette a világot: olyan naperőművet indított be, ami sehol máshol nincs, 25 százalékkal több energiát termel – Videón mutatjuk a hatalmas tornyokat!

cs3_szerk2

Az EP elutasította Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

cs3_szerk2

Macron ötödik miniszterelnöke kevesebb mint 12 óra után dobta be a törölközőt: lemondott Sébastien Lecornu

cs3_szerk2

Orbán Viktor szövetségese, Andrej Babis pártja nyerte a választásokat Csehországban

cs3_szerk2

Döntöttek Brüsszelben: megvédték Magyar Pétert, Dobrevet és Salist, mindhárman megtartják mentelmi jogukat

cs3_szerk2

Az ügyész halálbüntetést javasol a Charlie Kirk elleni merénylet gyanúsítottjára

cs3_szerk2

Erről sem fog beszámolni a baloldali média: követendő példává vált Orbán Viktor

cs3_szerk2

Charlie Kirk meggyilkolása utolsó figyelmeztetés kell legyen itthon is!

cs3_szerk2