Csongrád

Csongrád a Kárpát-medencei családok találkozóján

Idén Debrecen adott otthont a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozójának, ahol három napon át a magyarországi és a határon túli nagycsaládos szervezetek tagjai találkoztak, ismerkedtek, és mutatták be kulturális értékeiket, hagyományaikat. A rendezvényen a csongrádiak 12 fővel képviselték városukat, ami különösen nagy büszkeség, hiszen a 2000-es évek elején éppen Csongrádon alakult meg a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége. Azóta évről évre megrendezik ezeket a találkozókat, amelyek mára a határokon átívelő magyar összefogás és barátság jelképévé váltak.

A szövetség célja már a kezdetektől az, hogy egybefogja a magyarországi és a magyar lakta területeken működő nagycsaládos szervezeteket. Jelenleg 80 tagszervezet működik. A magyarországi régió felelőse Erősné Szabó Mária, a Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesületének vezetője. Ő 18 szervezet munkáját fogja össze, és szervezte meg a találkozón való részvételt, ahol a vendégek között ott voltak a Kárpátalja, Felvidék, Délvidék és Erdély képviselői is.

Ez mindig egy fantasztikus 3 nap. Rengeteg szervezési feladattal jár, nagy a felelősség, de az ott eltöltött idő mellett mindez feledésbe merül. Minden régió bemutatkozik, fantasztikus programok és előadások vannak. Mi idén a Felgyői Kecskesajtot vittük el a gasztronómia terén, aminek minden túlzás nélkül mondhatom, óriási sikere volt és ezúton is köszönet Veres Zoltánnak. Vittünk magunkkal Csongrádról turisztikai kiadványokat és akik már jártak Csongrádon nagy szeretettel emlegették a Körös-torokot és a zöld városunkat. Többek között azt is mondták, hogy aki egyszer már volt Csongrádon az visszavágyik, ami nekünk nagyon hízelgő volt, hiszen ez azt jelenti szeretnek nálunk lenni és jól érzik magukat. – mesélte Erősné Szabó Mária.

A gyerekek sem unatkoztak, hiszen a helyszín egy tematikus játszótér volt, ahol önfeledten játszhattak. A résztvevők már jól ismerik egymást a régiókból így azt is tudják, hogy a vajdaságiaknak három puszi jár, tudják, ki melyik szervezethez tartozik, és ez a közvetlen, baráti hangulat adja a találkozó igazi varázsát.

A három nap egyik legmeghatóbb eseménye a „Közös házunk az ég alatt” elnevezésű program volt. Ennek keretében minden régióból két gyerek és két felnőtt hozott magával lisztet és mézet a saját szülőföldjéről, majd egy nagy teknőben összegyúrták ezeket. Az így készült tésztából egy mézeskalács házikó született, amely jelképesen azt üzente: ahogyan a hozzávalók, úgy a magyarság is összetartozik, bárhonnan is jöttünk, egy nagy közösséget alkotunk.

A programokat kirándulások, kulturális és szórakoztató előadások, közös étkezések és bemutatók színesítették, amelyek nemcsak élményt adtak, hanem erősítették a barátságokat és a szervezetek közötti együttműködést is.

A felhőtlen együttlét, a vidám beszélgetések, az önfeledt nevetés és az egymás iránti szeretet olyan erőt ad, amelyből minden résztvevő erőt gyűjthet a mindennapokban. A Kárpát-medence sokszínűsége és a családok összefogása egyszerre mutatta meg, hogy a múlt értékeire építve hogyan lehet jövőt teremteni határok nélkül együtt, egymásért.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Jeges kihívás a Körös-toroknál: közösségi csobbanásra hívnak január közepén

cs3-szerkeszto

Vajda Zoltán: Megfelelő felszerelés, ellátás és remény nélkül álltak helyt egy háborúban, amelynek terhét végül saját életükkel fizették meg

cs3-szerkeszto

Jaksa Csaba: nyugodt, kiszámítható, jól tervezhető működésben szeretnénk dolgozni tovább

cs3-szerkeszto

Csongrádi vadásztársaság: a kertbe betévedt vadat engedjük vissza a természetbe!

cs3-szerkeszto

Kinyitották a pontonhidat Csongrádnál, szünetel a közlekedés

cs3-szerkeszto

Fontos tájékoztató fórumot tartanak Csongrádon a szőlősgazdák számára

cs3-szerkeszto

Hivatalos: Szabó István a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje

cs3-szerkeszto

Szentesen Kurca-partot újítanak fel, Csongrádon közösségi teret alakítanak ki

cs3-szerkeszto

Lapátra tették a havat a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto