A Képviselő-testület rendkívüli ülését 2021. augusztus 4-én (szerdán) 10.00 órára hívták össze. Egy napirendi pontot tárgyalnak a képviselők zárt ülésen. Csongrád tulajdonát képező vízi közmű...
A csongrádi fürdőben is július utolsó napján, szombaton, az immár 12. alkalommal meghirdetett Strandok éjszakáján 23.30-ig várják programokkal a látogatókat. 2021-ban már tizenkettedik alkalommal rendezik...
A Kisteleki Testedző Egyesület az idei évben is megrendezte az egy hetes labdarúgó táborát, amely hosszú évek óta a legnépszerűbb és leglátogatottabb a térségben. A...
2021. július 4-én ismét dobogós helyezésekkel – méghozzá rögtön hárommal – tért haza a KTOF amatőr sportcsapat: ezúttal Tahitótfalu-Kisoroszi-Tahitótfalu (18 km) volt a távolság, melyet...
Némi töprengés után döntöttem úgy, hogy megírom ezt a bejegyzést – bízva abban hogy lesz akinek felkelti az érdeklődését. Immáron fél évtizede, hogy 2016-ban a...
Szentes felé haladt az autó, amikor vezetője, hogy elkerülje az előtte haladó gépkocsival az ütközést, jobbra rántotta a kormányt és a vasúti átjáró lámpaoszlopnak ütközött. A...
Szeptemberben újra ingyenes és gyorsított képzések indulnak a csongrádi Sághyban, amelyeket akár munka mellett is elvégezhetnek a jelentkezők. Ősztől bővül a képzések kínálata is. Beiratkozás...
A címben szereplő megható ballagási ének rendszerint május elején szokott felzengeni a középiskolák falai között. Idén ez a járványügyi intézkedések miatt június végére tolódott. A...
Két napos Kürtőskalács Fesztivállal várják az érdeklődőket a Körös-torokban július 02-án és 03-án, ahol a finomságok kóstolása mellett zenei előadók, humorista és gyerekprogram is szerepel....
A Kormány 1398/2021. (VI. 24.) Korm. határozata alapján a Nemzeti Fegyvergyártási Oktatási Központ működtetését a csongrádi Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium többcélú szakképző intézmény fogja...
10 éves fennállását 3 napos gálaműsorral és egy évtizedet átölelő kiállítási anyaggal ünnepelte meg a Csongrádi Színtársulat. A napokban ünnepelte 10 éves megalakulását a Csongrádi...
2021. június 25-én napnyugta utáni órákban légi kémiai és meleg-ködös földi szúnyoggyérítést végeznek a Csongrád és Csongrád-Bokros belterületén. Rossz idő esetén a gyérítés június 26-27....
Pető Bence július első hetében Rómában vesz részt az úszó Európa Bajnokságon, ahol 3 számban is képviseli hazánkat és Csongrád városát. A Csongrádi Uszodában a...
Elütöttek egy kerékpárost vasárnap a Tisza-gáton a Körös-toroknál, Csongrádon. Szentes felől biciklijével haladt egy férfi, amikor a gáton lévő kerékpárúton szembe jött vele a külföldi...
Ketten sérültek meg, amikor autóval fának és házfalnak ütköztek Csongrádon, az éjszaka.A Gróf Andrássy Gyula utcán a Körös-torok felé haladt a személygépkocsi, amikor egy jobbra...
Hosszú idő után újra ülésezik Csongrád képviselő-testülete. Június 23-án személyesen, tartják meg a testületi ülést. Napirendi pontok: 1. A települési szilárdhulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló 11/2014....
A héten többször is gyérítik a szúnyogokat Csongrádon, amelyek költségét a Csongrád Városi Önkormányzat viseli. Kedden az légi kémiai szúnyoggyérítést tartottak Csongrádon 800 ha belterületen,...
A május 21-én életbelépő jogszabályi változások teljesen újraírták a zenés-táncos rendezvények külső körülményeit, melynek következtében a szervezők olyan döntésre jutottak, hogy a 2021-es KTN-Fesztet jelen...
Tűz keletkezett egy vendéglátó egységben Csongrádon, a Kossuth téren. A lángok az épület tetőszerkezetére is átterjedtek. A tűzesethez a csongrádi, a kiskunfélegyházi és a szentesi...