Gazdaság

Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházását jelentették be! Hazánk lehet a régió egyik autóipari fellegvára

Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre – mondta a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön.

Az állam vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz, ennek mértékét azonban még nem lehet közölni, mert azt az Európai Bizottságnak kell jóváhagynia. Az összeg összhangban van a beruházás méretével és jelentős – közölte Szijjártó Péter.

A beruházással eldőlt az is, hogy az új autóipari korszakban Magyarország lesz az európai autógyártás egyik fellegvára – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az autóipar új korszakának világtérképére került Göd a Samsung SDI korábbi beruházásával is. A vállalatnak világszerte három üzeme van, kettő Ázsiában és egy Gödön.

Magyarország kiemelten kezeli az autóipart, az ágazatban 169 ezren dolgoznak, az autóipari exportban globálisan 18. helyen áll az ország. A Samsung SDI beruházása hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország fenntartsa az európai átlagnál legalább 2 százalékponttal magasabb gazdasági növekedési ütemét – mondta a miniszter.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy az elmúlt öt évben mindig Németország volt a legfőbb befektető Magyarországon, 2019 első fél éve az első olyan időszak, amikor Dél-Korea lett a legnagyobb beruházó. A magyar üzem a világ egyik legnagyobbja lesz.

Kim Woochan, a Samsung SDI Magyarország Zrt. gyártóközpontjának vezetője azt mondta, hogy a cég a világ egyik legjobb akkumulátorgyártójává nőtte ki magát. A vállalat üzleti kapcsolatai Magyarországon 2001-ben indultak, akkor még a monitor üzletágban, akkumulátort 2016 óta gyártanak. Több mint egymilliárd eurót fektetnek be Magyarországon, új munkahelyeket teremtenek – közölte. Reményét fejezte ki hogy a magyar üzem a világ egyik legnagyobbja lesz, és hozzátette, hogy elkötelezettek a bővítés iránt.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A bitcoin történelmi csúcson, 89 ezer dollár fölött

cs3_szerk2

Januárban ismét nyugdíjemelés lesz

kissferenc

Pölöskei Gáborné: egyre több fiatal választja a megújult szakképzést

kissferenc

Csökkent az álláskeresők száma Magyarországon – növekedett a nők foglalkoztatása

cs3_szerk5

Újabb két kínai autómárka jelenik meg Magyarországon

cs3_szerk2

Nagy győzelem: megkezdődött az uniós források folyósítása Magyarországnak

cs3_szerk2

Nagy Márton: brutálisan hatékonyak a kormányzati intézkedések, a kormány már októberre egy számjegyűre csökkentheti a szankciós inflációt

cs3_szerk2

A régióban elsőként Magyarországon nyitott a Shell LNG-töltőállomást

cs3_admin

Belarusz és Magyarország a nehézségek ellenére dolgozik az együttműködés fejlesztésén

cs3_admin