Belföld

Vidékfejlesztésre 3000 milliárd forintot kapott a mezőgazdaság

Detail of woman dress in sunlight

Az elmúlt húsz évben mintegy 3000 milliárd forintnyi vidékfejlesztési uniós támogatást kapott a magyar mezőgazdaság – mondta Kapronczay István agrárközgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakértő hozzátette: ha ezt az összeget leosztják, akkor mindössze egymillió forint jut gazdaságonként, amiből nem jönnek ki egy korszerű traktor abroncsai. Ezért nagyon fontos – jelezte -, hogy hatékonyan használják fel a támogatásokat.
    A műsorban elhangzott, hogy az öntözött területek növelésére szánt uniós forrásoknak csak egy részét tudta lehívni az ország. A szakértő szerint ez az egyik legnehezebben működő eleme a vidékfejlesztési politikának, így az, hogy egyáltalán sikerült valamennyi támogatást elérni, a magyar tárgyaló delegáció sikere.
    Európában ugyanis vita folyik arról – a környezetvédelem miatt -, hogy szükséges-e egyáltalán támogatni az önözést. Magyarország azonban speciális helyzetben van, hiszen Európában a földek átlagosan nyolc százalékát öntözik, miközben ez az arány itthon két százalék – mondta, hozzátéve: a kontinens államai többnyire vízhiánnyal küzdenek, addig Magyarországnak víztöbblete van.
    A rendelkezésre álló ötvenmilliárd forintból csupán 13-14 milliárdot kötöttek le öntözésre, aminek az is oka, hogy ez egy nagyon drága beruházás, komoly számításokat igényel, pontosan milyen körülmények között térül meg – ismertette.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A teljesítményarányos bérezéssel már 6000 tanár keresete emelkedett egymillió forint fölé

cs3_admin

Friss felmérés: nőtt a Fidesz előnye, megtorpant a Tisza Párt

cs3_szerk2

Donald Trump: Orbán Viktor jó házigazda lesz + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Megdöbbentő javaslat érkezett Magyar Péterék háza tájáról: 10–20 százalékos adóval sújtanák a nyugdíjakat + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Készen állunk az amerikai és orosz elnök tervezett találkozójára!

cs3_szerk2

Breaking: Budapesten találkozik Putyin és Trump

cs3_szerk2

Első alkalommal szervezett országos jótékonysági akciót a Magyar Pékszövetség a Kenyér világnapján

cs3_szerk2

Orbán Viktor: el a kezekkel a nyugdíjaktól!

cs3_szerk2

Itt a nagy bejelentés: már készülőben az újabb Orbán-Trump találkozó + VIDEÓ!

cs3_szerk2