Hamarosan Lengyelországba utazik a csongrádi Dallamok Szárnyán Zenei és Kulturális Egyesület a Hátrányos Helyzetű Gyermekekért, hogy zenével építsen hidat a két nemzet között. A „Zene határok nélkül – Muzyka bez granic” elnevezésű projekt keretében Csongrád testvérvárosában, Belchatówban ad koncertsorozatot az egyesület családi zenekara, a Seres Family Zenekar, valamint Retkes Emese Lilla, a Batsányi János Gimnázium diákja.
A 2021-ben létrehozott civil szervezet legfontosabb célkitűzése, hogy minél több gyermek számára tegye elérhetővé a zene világát, különös tekintettel azokra, akiknek kevesebb lehetőségük nyílik a zenei élmények megismerésére és a zenetanulásra. Az egyesület sikeres pályázatainak köszönhetően évről évre újabb programokat valósíthat meg.
A 2024/2025-ös tanévben a ZENE-24, „Mindenki szívében van egy dallam” című projekt keretében hátrányos helyzetű gyermekek számára biztosítottak gitároktatást a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság támogatásával. A nyári szünetben pedig két egyhetes táborral igyekeznek élményekben gazdagabbá tenni a zenélni vágyó gyermekek vakációját.
Most egy újabb jelentős szakmai és kulturális lehetőség előtt áll a csongrádi egyesület, mivel a zene segítségével szeretnék tovább erősíteni a lengyel–magyar kapcsolatokat.
A koncertsorozat a Wacław Felczak Alapítvány „Felczak Koncertek” című pályázati felhívására benyújtott sikeres pályázat eredményeként valósulhat meg. A projekt százszázalékos támogatást nyert, ami jelentős segítséget jelent a program megvalósításában.

.
A fellépésekre már javában készül a Seres Family Zenekar és Retkes Emese Lilla. A repertoárban a zenekar saját szerzeményei mellett magyar nyelvű dalok, népszerű lengyel slágerek és közismert angol nyelvű világslágerek is helyet kapnak. A sokszínű műsorral a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a közönség a zene közös nyelvén keresztül is közelebb kerüljön egymáshoz.
A lengyelországi koncertsorozat ötlete egy korábbi, emlékezetes találkozásból született. A Seres Family Zenekarnak korábban lehetősége nyílt koncertet adni a Csongrádon vendégeskedő belchatówi diákoknak. Az este remek hangulatban telt, a fellépés pedig nagy sikert aratott. Ez az élmény adta az inspirációt ahhoz, hogy a zenekar és az egyesület újra gondolja a két város közötti kulturális kapcsolatokban rejlő lehetőségeket.
„Amikor rátaláltunk a Wacław Felczak Alapítvány kiírására, egyből tovább gondoltuk a korábbi tapasztalatainkat, és bízva a sikeres elbírálásban benyújtottuk pályázatunkat. Nagy örömünkre 100%-os támogatottságot nyertünk az alapítványtól. A szervezésben és a lebonyolításban maximális segítséget kapunk Csongrád Város Önkormányzatától, amelyet ezúton is hálásan köszönünk” – mondta Seres Róbert, a Dallamok Szárnyán Egyesület elnöke.
A csongrádi egyesület számára a lengyelországi fellépések nem csupán koncertlehetőséget jelentenek, hanem a kulturális együttműködés és a személyes kapcsolatok erősítésének fontos állomását is. A zene ugyanis nyelvtől és országhatártól függetlenül képes közös élményt teremteni.
A Seres Family Zenekar a lengyelországi programokat követően sem tervezi a pihenést, Seres Robi elárulta, hogy már egy újabb nagy eseményre készülnek, amellyel ezúttal a csongrádi közönséget szeretnék meglepni és megörvendeztetni. A részletekről egyelőre nem árult el többet, így a helyiek számára is tartogat még meglepetéseket az egyesület.

- Hirdetés -
