Csongrád

A százötvenezredik ügyfelét fogadta a csongrádi kormányablak

A Csongrádi Járási Hivatal kormányablakának százötvenezredik ügyfelét köszöntötte dr. Juhász Tünde kormánymegbízott és dr. Szubally Brúnó hivatalvezető.

A csongrádi integrált ügyfélszolgálat 2015 márciusában kezdte meg a működését a járásszékhelyen. Akkor 265-féle ügykörben fordulhattak a járásban élők a hivatal munkatársaihoz, mára az itt intézhető ügykörök száma elérte a 2500-at. Ezek egyik legnépszerűbbike a gépjármű-ügyintézés, Bólya János, a százötvenezredik ügyfél is éppen emiatt érkezett a hivatalba. – Elég sokat megfordulok itt, de eddig csak pozitív tapasztalataim voltak. Maximálisan elégedett vagyok az ügyintézéssel, rugalmasak, segítőkészek az itt dolgozók – mondta el a férfi, miután átadta neki Juhász Tünde és Szubally Brúnó a gratuláló emléklapot.

Dr. Juhász Tünde kiemelte: a statisztikák szerint a kormányablak alig több mint négy éves működése alatt a huszonkétezres lakosú járás minden lakója legalább egyszer megfordult már itt. A kormánymegbízott hozzátette: a legnépszerűbb szolgáltatások a személyi okmányokhoz, illetve a gépjárművekhez kapcsolódó ügyintézések, de az elmúlt egy hónapban a Családvédelmi Akcióterv által biztosított támogatások igénylése miatt is sokan fordultak a kormányablak munkatársaihoz. Felkészültünk a fogadásukra, minden ügyintézőnk tud segítséget nyújtani a szükséges dokumentumok beszerzéséhez – tájékoztatott.

A kormánymegbízott szerint az integrált ügyfélszolgálatok népszerűsége abból adódik, hogy az állampolgár egy helyen megkap minden információt, amely a hivatali ügyintézéshez szükséges.

(A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata)

Az eredeti cikk itt olvasható el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Pezsgő nyarat zárt a Csongrádi Babamúzeum 

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto

Hawai hangulatban zajlott a Makk Marci Egészség- és Sportnap Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ismeretlen holttestet találtak Csongrádon – a rendőrség keresi, ki lehet az elhunyt

cs3-szerkeszto

Rádióamatőrök lepik el a Körös-torkot – érkezik a XI. Csongrádi Rádiós Találkozó

cs3-szerkeszto

Elég volt a kukák szétdúlásából a Körös-torokban – feljelentést tesz az üzemeltető

cs3-szerkeszto

A változás szele: 3 köbméter gázért közel 7000 forintos számla érkezett Csongrádon

cs3-szerkeszto