Belföld

Orbán Viktor: Elindult a tiszás politikai leszámolás

A Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatójával hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúja miatt, gyanúsítottként hallgatták ki, közölte az ügyészség. A hírre reagált Orbán Viktor is, aki szerint Hajdu János ellen Magyar Péter miniszterelnök utasítására indítottak eljárást.

Elindult a tiszás politikai leszámolás – reagált Orbán Viktor a közösségi oldalán arra, hogy az aranykonvoj ügyben gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK korábbi parancsnokát, aki ellen a Fidesz elnöke szerint a miniszterelnök utasítására indítottak eljárást.

“A háború kitörése óta Ukrajnába és Ukrajnából többezer milliárd forint értékű valuta és arany áramlott keresztül az ukrán titkosszolgálat és az ukrán katonák közreműködésével Magyarországon. A magyar hatóságok ennek véget vetettek, és a TEK közreműködésével elfogtak egy ukrán szállítmányt”

– fogalmazott a volt kormányfő.

Szerinte minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, Magyarországon hatósági zaklatás. Hozzátette: a mostani magyar kormány az ukránok érdekében jár el. 

“Hajdu János minden hazáját szerető ember számára példakép. Kiállunk melletted, tábornok úr”

– üzente Orbán Viktor.

.

Az ügyészség közleménye tudatta, hogy a TEK korábbi főigazgatójával hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúját közölték. Hajdu János panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és vallomást tett, továbbá szabadlábon védekezhet.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Tisza helyettes államtitkára megszüntetné a falvakat

cs3-szerkeszto

Árad a Tisza: Megszűnik az otthonfelújítási program

cs3-szerkeszto

Győzött a Fidesz jelöltje az időközi választáson

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Tombol a kánikula, harmadfokú hőségriasztás lép életbe

cs3-szerkeszto

Tovább gyűrűzik a tiszás gyermekvédelmi botrány: főügyészségi szakaszban a feljelentés

cs3-szerkeszto

Az egész országra kiterjedő tűzgyújtási tilalom lépett életbe

cs3-szerkeszto

Szentesi Zöldi László: a kormány hamarosan bajba kerül, a Fidesz-KDNP pedig néhány év múlva visszatérhet

cs3-szerkeszto

Nekiestek a romák Magyar Péternek

cs3-szerkeszto