Pusztaszer

Pusztaszeri Komplex Tehetségműhely

A Munka Jövője Érdekképviseleti Egyesület a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával Pusztaszeren valósítja meg a NTP-TEHETSEG-25-0041 azonosító számú, „Pusztaszeri Komplex Tehetségműhely” című pályázati projektjét.

A program keretében több tehetségterületről vontak be tehetséges és tehetségígéretes pusztaszeri és környékbeli gyermekeket. A bevont célcsoporttagok erős oldalának fejlesztése érdekében természettudományos komplex tehetséggondozó programsorozatot, innovatív szemléletű, társadalmi szemléletformáló hatással is bíró, a társadalmi felelősségvállalás szükségességének kidomborítását célzó, valamint egészségtudományos jellegű tehetséggondozó programsorozatot valósítanak meg.  

A gyermekek szabadidejükben jól átgondoltan kialakított tematikájú foglalkozássorozatokon vesznek részt. A választott tehetségterületekhez tartozó programok között szabad átjárhatóságot biztosítanak a bevont gyermekek számára. Ezzel fel kívánják kelteni a gyermekek érdeklődési körét számukra ismeretlen tehetségterületek iránt is. 

Már magánál a célcsoporttagok bevonásnál ügyletek arra, hogy olyan egyének is bekerüljenek a célcsoportba, akik nem csak egy területen tehetségesek. Ennek a jelentősége abban van, hogy az egyes főtevékenységhez tartozó programsorozat ne csak az adott terület tehetségeinek szóljon, illetve ne csak ők vegyenek részt rajta, hanem olyanok is, akiknek az adott tehetségterület nem az erősségük, de érdeklődők, ezáltal szélesedik a látókörük, gondolkodásmódjuk pedig komplexebbé válik.

A projekt keretében a gyermekek részt vettek kisfilm forgatásában, és három szakmai tanulmányi úton is, melyeken a foglalkozássorozatokon már addig elsajátított ismeretanyagot a gyakorlatban megszerzett tapasztalatokkal tudták bővíteni. 

A Mecsekben és a Tisza-tavi Ökocentrumban ritka növényi társulásokat és veszélyeztett állatfajokat tanulmányoztak. A fajmegmentési programokkal és a nemzetközi állatvédelmi összefogás jelentőségével és annak gyakorlati hatásaival ismerkedtek. Az első két szakmai tanulmányi úton környezetünkért vállalt felelősség tudatának játékos természettudományos programokon keresztül való erősítése volt a cél. 

A harmadik szakmai tanulmányi úton a célcsoport tagjai Szegeden a Dóm Látogatóközpontban történelmi relikviákkal ismerkedhettek meg, a Dóm tornyából pedig felülnézetből tanulmányozhatták a megyeszékhely épített környezetét és a nagy árvíz utáni újjáépítés zseniális megoldásait, amely több mint egy évszázadig eleget tudott tenni a motorizáció hatására drasztikusan megnövekedett közúti forgalom kihívásainak. A Tiszán történő hajózás során a Tisza folyó élővilágával ismerkedtek. Közelről tanulmányozhatták a közelmúltban hungarikummá nyilvánított tiszavirágokat és azok előrajzását. A Móra Ferenc Múzeumban megismerték a jégkorszaki emberek életét és a környékre jellemző népművészeti tárgyiasult emlékekben, valamint a múzeum képzőművészeti gyűjteményének tematikusan összeválogatott műalkotásaiban gyönyörködhettek. A tanulmányi út zárásaként az Egyetemi Füvészkertben az ott fellelhető ritka növényeket és növényi társulásokat, valamint a lepkeházban tartott lepkéket tanulmányozták.

A program keretében a célcsoport társadalmi felelősségvállalását támogatják, melynek során praktikus ismereteket adnak át, jó gyakorlatokat osztanak meg és lehetőséget teremtenek a tapasztalatszerzésre. Kulturális értékek közvetítésével a bevont tanulók nemzeti identitását is erősítik, céljuk pedig, hogy értékes és felelős fiatalok váljanak belőlük.

Ezúton is köszönetüket szeretnék kifejezni a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak a nagylelkű támogatásért, kaptuk a tájékoztatást, Dr. Kopasz Rudolf projektmenedzsertől.

FOTÓK:



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fiatalok okoznak károkat Pusztaszeren, léphet az önkormányzat

cs3-szerkeszto

Megújul a pusztaszeri temető – közel 13 millió forintos támogatást nyert a település

cs3-szerkeszto

Új élet költözik a régi falak közé Pusztaszeren – megkezdődött a parti iskola felújítása

cs3-szerkeszto

Megújuló intézmények, biztosabb jövő: a családokat szolgálják a kormányzati fejlesztések Sándorfalván, Dócon és Pusztaszeren is

cs3-szerkeszto

Parkosítás, útfelújítás és kisbusz beszerzése is szerepel Pusztaszer idei tervei között

cs3-szerkeszto

Traktoros felvonulás koronázta meg a pusztaszeri Falukarácsonyt + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Tűz ütött ki egy pusztaszeri tanyaépületben, két város tűzoltóit riasztották

cs3-szerkeszto

Közösségi összefogással új sportlétesítmény született Pusztaszeren

cs3-szerkeszto

ATM-et kapott Pusztaszer – jelentősen könnyebb lett a készpénzhez jutás a településen

cs3-szerkeszto