Belföld

Megjelent az iskolások pénzügyi ismeretének bővítését elősegítő pályázat

Successful student

A kormány pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiája kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy minél hatékonyabb eszközökkel és minél szélesebb körben szólítsa meg a fiatalabb korosztályokat is. Ennek érdekében pályázati úton olyan szervezetek támogatására nyílik lehetőség, amelyek a hagyományos tanórai kereteken túl szakemberek bevonásával szeretnének ilyen témájú programokat megvalósítani – tájékoztatta az MTI-t a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

Gion Gábor emlékeztetett, hogy a Pénzügyminisztérium második alkalommal hirdet pályázatot non-profit szervezetek számára olyan tanórákon kívüli programok megvalósítására, ahol általános és középiskolás diákok kötetlen formában ismerkedhetnek meg a tudatos pénzügyi gondolkodás alapjaival.
    A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalok sokkal nyitottabbak és érdeklődőbbek egy-egy téma iránt, ha azt játékosan és kreatív feladatokon keresztül sajátíthatják el. Éppen ezért főként azon tevékenységek támogatása kerül a pályázat középpontjába, amelyek a különféle iskolai tantárgyak anyagait gyakorlatorientált módszerekkel képesek ötvözni. Ennek jegyében például versenyek, szakkörök, szünidei táborok megszervezése valósulhat meg, hozzájárulva a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó készségek és ismeret elsajátításához, illetve bővítéséhez – ismertette Gion Gábor.
    A technikai részletekről közölte: a “Pénzügyi tudatosságra nevelő iskola” kiírásra azok a non-profit alapítványok és egyesületek nyújthatnak be pályázatot, amelyek alapító okiratban, illetve alapszabályban foglalt célja oktatási intézmény tevékenységének támogatása.
    Fontos, hogy a pályázatoknak a felhívástól számított 45. napig kell elektronikus formában (Ügyfélkapun keresztül) – vagy a pályázati kiírásban megjelölt egyéb esetben papíralapon – beérkezniük. A rendelkezésre álló 20 millió forintos keretösszegből az egy pályázónak biztosítható, vissza nem térítendő támogatás összege minimum 500 ezer, maximum 3 millió forint lehet, amely a megvalósítás költségeihez akár 100  százalékos előzetes fedezetet is nyújthat – emelte ki Gion Gábor.
    A támogatható tevékenységeket és értékelési szempontokat tartalmazó részletes pályázati kiírás a Pénzügyminisztérium internetes oldalán (Pénzügyminisztérium/Dokumentumtár/Pályázatok) érhető el.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Szabó Viktor

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz

Szabó Viktor

Vége a recessziónak, már nem stagnál a magyar gazdaság!

Szabó Viktor

Varga Mihály: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára 

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország konzervatív és patrióta sziget egy szélsőségesen liberális tengerben

Szabó Viktor

Farkas Sándor: a kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős terület

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: bízunk abban, hogy konzervatív fordulat lehet Európában és az Egyesült Államokban is 

Szabó Viktor