Belföld

Kezdődik! Brüsszel benyújtotta a 27 pontos listát Magyar Péternek

Mindenki nagyon figyeljen, indul a behajtás.

A Financial Times diplomáciai források alapján arról ír, hogy 

az Európai Bizottság feltételekhez köti a Magyarországnak járó, befagyasztott 35 milliárd euró feloldását. 

Szinte azonnal felvette a kapcsolatot az Európai Bizottság Magyar Péterrel, akinek feltett szándéka a befagyasztott EU-s pénzek hazahozatala. Brüsszel azonban tudja, hogy óriási a nyomás a politikusra, ezt pedig meg is próbálják majd kihasználni – szögezik le.

„Amint lehetséges, megkezdjük az együttműködést a kormánnyal, hogy gyors és régóta esedékes előrelépést érjünk el a magyar nép javára” – mondta hétfőn Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint

 sok munka van még hátra, amíg Magyarország visszatér az európai útra.”

A források szerint az Európai Bizottság 27 pontos követelményrendszert dolgozott ki, amit teljesítenie kell az új magyar kormánynak ahhoz, hogy a befagyasztott 35 milliárd eurót megkapja. Ennek részét képezik az Orbán Viktor által lefektetett intézkedések teljes kigyomlálása, beleértve az uniós szabályokat sértőnek ítélt döntések visszavonását. Eközben pedig Brüsszel már elő is készítette az Ukrajnának nyújtandó 90 milliárd eurós hadikölcsön tárgyalását is – írják.

Magyar Péter helyzete kapcsán a diplomaták úgy fogalmaznak, 

„nagy előnyünk van”. „Nyomás nehezedik rá, és azt hiszem, gyorsan akar teljesíteni”

– fogalmazott az egyik.

Brüsszel ezúttal a biztosra megy. Brüsszel pár éve megbízott Tuskban a bíróságok visszásnak ítélt átalakításainak a felszámolása kapcsán, de ezt végül Karol Nawrocki, a tavaly megválasztott lengyel elnök érkezése keresztül húzta.

„Nincsenek azonnali tervek és hosszú lista van azokról a dolgokról, amelyeket az új kormánynak meg kell tennie ahhoz, hogy hozzáférjen ezekhez az alapokhoz”

– mondta egy személy, aki a Budapesttel folytatott kezdeti bizottsági megbeszélésekről tájékozódott. „Ez egy más helyzet, mint Tusk esetében, aki jól ismert volt, és korábban miniszterelnök is volt.”

Brüsszel tehát kész benyújtani a számlát Magyar Péternek, akit könnyen nehéz helyzetbe hozhat a bizottság, tudjuk meg.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto