„Madarat tolláról, embert barátjáról” – tartja a mondás. A csongrádi olajszőkítő után újabb bűnözővel állt össze Bárkányi Bence, a Tisza csongrád-csanádi képviselőjelöltje.
Mint arról már beszámoltunk, Tisza József a 90-es évek magyarországi „olajkorszakának” egyik ismert alakja volt a Dél-Alföldön. A neve a nyomot hagyott a helyi és regionális emlékezetben, illetve az akkori bűnügyi krónikákban is. Tisza Józsefet és körét több alkalommal hozták összefüggésbe nagyszabású adócsalási és vám bűncselekményekkel. A vádak szerint fiktív számlákkal, papíron létező cégekkel és a gázolaj-HTO árkülönbözetének kihasználásával milliárdos nagyságrendű kárt okoztak a költségvetésnek. Ellene és társai ellen több büntetőeljárás is indult. Most pedig Bárkányi Bencét támogatja.

.
Sikkasztás miatt ítélték el Bárkányi támogatóját
Tisza József után itt az újabb bűnöző támogató Bárkányi Bence és a Tisza Párt körül. A szintén csongrádi férfit 2024-ben bűnösnek találta a bíróság sikkasztás bűntettében.
Az ítélet szerint 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték el, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztették. Ennek köszönhető az, hogy Magyar Péter csongrádi látogatásán is jelen volt a férfi, és bőszen lengette a tiszás plakátot.
A bűnözés és a Tisza tehát kéz a kézben járnak a mi választókerületünkben is. Minden alkalommal megpróbálnak a szemünkbe hazudni, de folyton lebuknak.
Íme az ítélet:

- Hirdetés -
