Csongrád Kistelek Szentes Térség

Varga Ferenc: Nem engedek a zsarolásnak!

Sajnálom, hogy a Tisza mindent egyedül akar, és mindenki mást félresöpörne” – írja közösségi oldalán Dobrev Klára szegvári embere.

“Meg sem fordult a fejemben, hogy én bárkinek ultimátumot adjak, vagy a választók bosszújával fenyegessem. Én el tudom fogadni, hogy vannak mások a pályán” – fogalmaz posztjában a DK-s jelölt.

De ha már itt tartunk, akkor itt lenne az ideje, hogy ők is példát mutassanak. Például ebben a választókerületben visszaléptethetnék a jelöltjüket

– írja Varga, arra kérve a Tisza Pártot, léptessék vissza a kisteleki emberüket.

“Aki azt mondja: „ha nem a Tiszára szavazol, Orbánt tartod hatalomban” – az ugyanazt a politikai zsarolást alkalmazza, mint a Fidesz. Aki nem akar együttműködni, ugyanazt a módszert követi. És aki azt gondolja, hogy egy kalitkában tartott képviselő – aki még egy bemutatkozó interjúra sem mehet el szabadon – valóban képviselni tudja Szentes és környéke érdekeit, az ugyanebben a politikai logikában hisz” – olvasható Varga Ferenc írásában.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Halálos ittas baleset Kistelek közelében: vádat emeltek a sofőr ellen

cs3-szerkeszto

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

A Dél-Alföld egyik legnépszerűbb mulatós zenekara érkezik a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

A tetejére borult egy autó Csongrád közelében, teljes útzár mellett mentenek

cs3-szerkeszto

Milliókat csaltak ki idősektől Szentes környékén – újra támadnak az „unokázós” csalók

cs3-szerkeszto

Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda fejlesztése

cs3-szerkeszto

Ismét használatba kerül a 60-as terem a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Lebukott a csongrádi drogdíler: kiskorúnak adott el kábítószert

cs3-szerkeszto