Csongrád

Itthonról Otthonra – A hazai ízek és tudatos választás üzenete a fiataloknak

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) új kezdeményezése, az „Itthonról Otthonra” program 2026-ban indult országos szemléletformáló fórumsorozatként, amelynek célcsoportját a középiskolás végzős diákok alkotják. A program egyik állomásának 2026. március 23-án az Alföldi ASzC Bársony István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont.

Az eseményen Süle Katalin, a NAK általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke tartott interaktív előadást. A programsorozat célja, hogy a fiatalok figyelmét ráirányítsa a tudatos fogyasztás fontosságára, a hazai és helyi élelmiszerek előnyeire, valamint az egészséges táplálkozás és a fenntarthatóság szerepére.

Az „Itthonról Otthonra” elnevezés is ezt az üzenetet hordozza, hogy a magyar földből, hazai termelők munkájával előállított, kiváló minőségű termékek kerüljenek a magyar családok asztalára. A program különlegessége, hogy az előadások mellett a résztvevők személyesen is találkozhatnak helyi termelőkkel, és meg is kóstolhatják termékeiket.

A csongrádi helyszínen két termelő mutatkozott be. Vighné Schwarcz Gyöngyi, az Édes Batátám megálmodója, aki batátából készült különleges finomságokat kínált, míg Török Éva az Örökműhely képviseletében gyümölcssajtokkal és zöldség kencékkel várta az érdeklődőket.

A programsorozat Csongrád-Csanád vármegyei állomásai közül a második eseménynek a Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, AMI és Kollégium adott otthont Szeged városában, tovább erősítve a program térségi jelenlétét és hatását.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bajor buli Csongrádon: perec, játék és koccintás vár a Babamúzeumban

cs3-szerkeszto

17. alkalommal rendezték meg a Szüreti Hétvégét Csongrádon

cs3-szerkeszto

Ötcsillagos lett a Körös-toroki strand, 181 ponttal érte el a legmagasabb minősítést

cs3-szerkeszto

Kossuth 180 éves leveleire emlékeznek Csongrádon

cs3-szerkeszto

A vízi turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrádon, Csanyteleken és Mindszenten

cs3-szerkeszto

Elhunyt Muladi Imre, a csongrádi Sághy iskola egykori meghatározó tanára

cs3-szerkeszto

Velük volt igazán kerek a világ – 23 produkció a harmadik csongrádi Got Talent színpadán

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Szüreti Hétvége Csongrádon: két napon át a közösségé és a jó hangulaté lesz a főszerep + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto