Belföld

Több mint 280 település csatlakozott az idei Európai mobilitási héthez

Minden eddiginél több, összesen 285 magyar település csatlakozott az idei Európai mobilitási héthez, amely szeptember 16-tól 22-ig tart, a rendezvény sorozat az Autómentes nappal zárul majd – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

Idén is az ITM koordinálja Magyarországon Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányát, ezen felül a minisztérium 180 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a településeken szervezett Európai mobilitási hét, illetve Autómentes nap megtartásához kapcsolódó tudás-élmény alapú programok, vetélkedők, versenyek szervezéséhez.
    Az egyes programokhoz az önkormányzatok és az önkormányzati tulajdonban álló szervezetek június 12. és június 30. között nyújthatták be egyedi támogatási kérelmeiket. A felhívásra 261 egyedi kérelem érkezett 216 millió forint támogatási igénnyel, a pályázatok feldolgozása még zajlik.
    Az egy hetes rendezvénysorozat idei témája a gyaloglás, a mottója pedig az, hogy “Sétálj velünk!”.
    Az ITM és partnerei a környezettudatos közlekedésre nevelő, szemléletformáló akcióikkal a programsorozat utolsó két napján várják a látogatókat a budapesti Andrássy úton – olvasható a minisztérium közleményében.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula

cs3-szerkeszto

A DK is új elnökséget választott

cs3-szerkeszto

Adorján Bélát választotta újra elnökévé a Jobbik

cs3-szerkeszto

Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ősszel eljön az ellenállás, a patrióták nagy nemzeti mozgalmának az ideje

cs3-szerkeszto

Kivezetik a kamatstopot, több mint kétszázezren kerülnek nehéz helyzetbe

cs3-szerkeszto

Életbe lépett a migrációs paktum – komoly terhek várhatnak Magyarországra

cs3-szerkeszto

Leszámolás: Magyar menesztette annak a Kehinek a vezetőjét, amely súlyos problémákat tárt fel a korábban általa vezetett Diákhitel Központnál

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Újra szabad a garázdálkodása a bankoknak és multiknak

cs3-szerkeszto