Belföld

Szijjártó Péter: a legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor csütörtök hajnalban megérkezett Budapestre az a két kényszersorozott kárpátaljai magyar hadifogoly, akiknek elengedését a miniszterrel előző nap Moszkvában folytatott tárgyalásán hagyta jóvá Vlagyimir Putyin orosz elnök.

A két kárpátaljai magyar férfit szeretteik várták a Liszt Ferenc Budapest Nemzetközi Repülőtéren.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Ukrajnában most már több mint négy éve egy teljesen értelmetlen háború zajlik, egy olyan háború, amelynek kitörnie sem lett volna szabad, de a kitörés után két hónappal az isztambuli béketárgyalásokon mindenképpen véget kellett volna, hogy érjen.

“Nekünk, magyaroknak minden erőnkkel ki kell állni a béke mellett” – hangsúlyozta, hozzátéve: a legfontosabb feladatunk az, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a szomszédban zajló háborúba.“Nekünk ebből a háborúból ki kell maradnunk, és minden egyes magyar embert meg kell védenünk ennek a háborúnak a következményeitől és magától a háborútól” – fogalmazott.

“Amíg, itt Magyarországon szuverén nemzeti kormány van, addig mi minden magyar emberért ki fogunk állni, akit akarata ellenére ennek a háborúnak az áldozatává akarnak tenni” – hangsúlyozta.

“Sajnos sok magyart vittek el. Sokan meg is haltak, sokan eltűntek, és voltak, akik hadifogságba kerültek. Most ők hazatérhetnek, most már biztonságban vannak, nekik már nem kell visszatérniük a háborúba – mondta.

“Szinte percre pontosan 24 órával ezelőtt indultunk el pont innen, és azért indultunk el, hogy többen jöjjünk haza, mint ahányan elmentünk, és ez mint láthatják sikerült is, hála Istennek” – tette hozzá.

A kényszersorozott, magyar állampolgársággal is rendelkező, magyar nemzetiségű férfiak a Szijjártó Pétert szállító repülőgéppel érkeztek Budapestre.

Orbán Viktor miniszterelnök keddi telefonbeszélgetésükkor kérte az orosz hadifogságba esett magyar állampolgárok szabadon bocsátását Vlagyimir Putyintól. Szijjártó Péter szerda este jelentette be a két kárpátaljai magyar kényszersorozott hadifogoly elengedését, miután tárgyalt az orosz elnökkel.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

cs3-szerkeszto

Nagyot emelne a társasági adón a kormány? – megszólalt a Pénzügyminisztérium

cs3-szerkeszto

Eldőlt a következő dominó: újabb tiszás politikus távozását jelentették be

cs3-szerkeszto

Újabb váratlan lemondás a Tisza-kormány idején: távozik az országos vízügyi főigazgató

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak

cs3-szerkeszto

Záborszky Péter: A vagyonadó végleg ki fogja nyírni a már haldokló magyar startup és közepes vállalkozói életet

cs3-szerkeszto

Ez gyors volt: Lemondott a Tisza-kormány energetikai államtitkára

cs3-szerkeszto

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto