Csongrád Kistelek Szentes Térség

Egy jelölt már biztosan elkezdheti gyűjteni az aláírásokat

Hivatalossá vált: Szatmár Béla, a Jobbik politikusa közösségi oldalán jelentette be, hogy teljesítette az induláshoz szükséges első feltételeket, így megkezdheti az ajánló aláírások gyűjtését az áprilisi országgyűlési választásra.

„Mai nap ismét egy mérföldkőhöz érkeztem! Hivatalossá tettem az országgyűlési képviselő jelöltségem indulását!” – írta bejegyzésében Szatmár Béla. A jelölt egyúttal arra kérte a választókat, hogy támogassák az aláírásgyűjtésben részt vevő segítőket és őt magát is.

Szatmári Béla kampánya eddig meglehetősen vérszegény, mindössze egy sajtótájékoztatót tartott a párt vezetésével, ahol bejelentették az indulását. Ezen kívül sok energiát nem fektetett abba, hogy megismerjék. Ha ilyen inaktív lesz a következő hetekben is, nem sok jóra számíthat.

Ha megvannak az ajánlások, felkerül a szavazólapra

A választási szabályok értelmében a jelölteknek meghatározott számú ajánlást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy felkerülhessenek a szavazólapra. Szatmár Béla bejegyzésében hangsúlyozta: célja egy „új szemlélet” képviselete, és a Jobbik programjával kíván alternatívát kínálni a választóknak.

Most szombaton megkezdődik az aláírásgyűjtési időszak, amely meghatározó lesz abban, kik indulhatnak hivatalosan az országgyűlési választáson.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bicikliről lopta el a pénztárcát Szentesen, a rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak

cs3-szerkeszto

Áramszünetre kell készülni Kisteleken – több utcát és az ipari parkot is érinti

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Új parkoló segíti a hajósokat a csongrádi sólyapályánál

cs3-szerkeszto

Június 29-én és 30-án féláron csobbanhatnak a vendégek a csongrádi uszodában, újdonságként páraernyők is hűsítik a vendégeket

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto