Sport Szentes

Amikor Szentes Európa csúcsára ért – 33 éve írtak történelmet a vízilabdás lányok

A dátum: 1993. február 14. örökre arany betűkkel került be Szentes sporttörténetébe. Ezen a napon Dr. Tóth Gyula vezetésével a Hungerit Szentes női vízilabdacsapata hazai medencében, közel kétezer szurkoló előtt megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját és ezzel nemcsak a városnak, hanem az egész magyar vízilabdának dicsőséget szerzett.

“A városi sportuszodában már a mérkőzés előtt érezni lehetett, hogy különleges pillanat közeleg. A lelátó zsúfolásig megtelt, a közönség együtt élt minden mozdulattal. A szentesi lányok pedig méltók voltak ehhez a bizalomhoz: fegyelmezetten, egymásért küzdve, nagy szívvel játszottak, és megérdemelten szerezték meg a győzelmet.”

Ez a siker különösen nagy jelentőséggel bírt, hiszen egy kisváros csapata állhatott fel Európa csúcsára. A Hungerit játékosai nemcsak kiváló sportolók voltak, hanem példaképek is, akik megmutatták, mire képes a kitartás, a közösség ereje és a szentesi elszántság. Aznap nemcsak egy kupát nyertek meg. Önbizalmat, elismerést és maradandó emléket adtak Szentesnek. Teljesítményükre ma is büszkén emlékezik a város és nevük örökre összeforrt a szentesi sport egyik legnagyobb diadalával.

Álló sor, balról: Fülöp Tibor (másodedző), Tóth Noémi, Sipos Ivett, Erdőháti Nagy Anett, Tóth Gabriella, Sipos Anett, Sipos Edit, Szamosi Csilla, Tóth Gyula (edző), Rafael Irén, Molnár Gyula (orvos). Alsó sor, balról: Rónaszéki Ildikó, Huff Zsuzsanna, Stieber Mercédesz, Vincze Edit, Debreczeni Beáta. Nincs a képen: Kádár Noémi.

.

Fotó: Szentesi Vízilabda Klub



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fociláztól volt hangos a szentesi Klauzál, elrajtolt az Apróka Kupa!

cs3-szerkeszto

Ünnepi műsorral emlékeznek Szentesen az 1956-os eseményekre

cs3-szerkeszto

Rendőrségi vetélkedőn remekelt a szentesi Zsoldos diákja – elismerést kapott Tóth Rebeka

cs3-szerkeszto

Országos rekordot döntene Bahreinben a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Közel 130 gyermekkel rajtolt el az Intézményi Bozsik Program új szezonja Kisteleken

cs3-szerkeszto

Nem mindennapi vendég érkezett a szentesi strandra

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ azt várja, hogy minél előbb csökkenjen 5 százalékra a zöldségek és gyümölcsök áfája

cs3-szerkeszto

Húsz lopott kerékpárt találtak egy szegvári férfinál – őrizetbe vették a 62 éves gyanúsítottat

cs3-szerkeszto

Szlovák diákok érkeztek Szentesre – egy hetet töltenek a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto