Belföld

Magyar Péter beismerte: drogos buliban hetyegett + VIDEÓ!

Furcsa beismerő videót tett közzé Magyar Péter, amelyben bevallotta, hogy két éve járt egy olyan lakásban, ahol orgia folyt és kábítószert is fogyasztottak, de a Tisza Párt vezetője azt állította, ő egyikben sem vett részt.

Furcsa beismerő videót tett közzé Magyar Péter, amelyben bevallotta, hogy két éve járt egy olyan lakásban, ahol orgia folyt és kábítószert is fogyasztottak, de a Tisza Párt vezetője azt állította, ő egyikben sem vett részt.

Mindez egyébként az elhíresült „ötkertes botrányt” követően történt, ami után Magyar Péter még a telefonját is ellopta valakinek. A Tisza vezére az akkori botrány után arról beszélt, hogy ő nem ilyen valójában, és azt mondta, hogy többet nem fordul vele elő ilyen. 

Mint ismeretes, 2024 nyarán Magyar Péterről készült egy olyan felvétel, amelyen az Ötkert belvárosi szórakozóhely biztonsági őrei a nyakánál fogva viszik ki. Később kiderült, hogy több vendéggel is összetűzésbe került a lokálban.

Készült olyan videó is róla, amelyen tinédzser lányok lába között csúszik-mászik, táncol velük, és készültek olyan felvételek is, amelyeket a politikus is észlelt és nehezményezett.

A felvételeket készítő személy később azt mesélte, hogy Magyar Péter megütötte őt, és a telefonját is elvette, majd a Dunába dobta. Az eset után a rendőrség garázdaság és rongálás gyanújával indított eljárást, amelyet később a Központi Nyomozó Főügyészség vett át, mivel Magyar Pétert európai parlamenti képviselőként mentelmi jog védi. A Legfőbb Ügyészség 2024 októberében hivatalosan kérte az Európai Parlamenttől a mentelmi jog felfüggesztését a nyomozás folytatásához. Az eljárás azonban feltűnően elhúzódott, végül az EP 2025 októberében arról határozott, hogy nem függesztik fel Magyar Péter mentelmi jogát.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

„Tartson ki!” – Szimpátiatüntetést tartottak vasárnap a Sándor-palotánál

cs3-szerkeszto

Kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: súlyos gazdasági válságot okozhat a Tisza-kormány döntése

cs3-szerkeszto

Máris komoly következménye lett Magyar Péterék kordonbontásának, megsérült egy német turista a karmelitánál

cs3-szerkeszto

Csurrant-cseppent: Majka 140 milliós osztalékot vett ki a cégéből

cs3-szerkeszto

A Szegedet legyőzve 30. alkalommal bajnok a Veszprém

cs3-szerkeszto

Magyar Péter erőszakos fellépésével éppen diktatúrát épít – és nem jogállamot, nem demokráciát

cs3-szerkeszto

Sulyok Tamás hivatalosan is bejelentette, hogy nem mond le! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Politico: Semmilyen megállapodás nem született az uniós források kifizetéséről

cs3-szerkeszto

A Családi büszkeség menetével válaszol a Pride-ra a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto