Sikerült megoldást találni Csongrád városának pénzügyi helyzetére – Szabó István segítségével enyhült az a teher, amelyet egy jelentős befizetési kötelezettség rótt az önkormányzatra. A probléma a Versenyképes Járások programhoz kapcsolódó befizetések miatt jelentkezett, ám a gyors egyeztetéseknek és minisztériumi közbenjárásnak köszönhetően 2025 év végén és idén januárban is finanszírozási segítség érkezett a városhoz.
A helyzet tavaly év végén vált különösen sürgetővé, amikor több önkormányzat – köztük Csongrád is – jelezte, hogy a kötelező befizetések komoly likviditási gondot okoznak. Szabó István elmondása szerint a csongrádi problémát Bedő Tamás polgármesterrel közösen vitték a döntéshozók elé. „Sok mindenben sikerült segíteni, és a tavalyi év végén, amikor a Versenyképes Járások programhoz kapcsolódó befizetéseikkel kerestek meg az önkormányzatok, akkor például Csongrád város polgármesterével, Bedő Tamással tudtuk olvasni a problémát” – fogalmazott.
Az ügy a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumhoz tartozik, ezért személyes egyeztetésre is sor került. „Fölmentünk polgármester úrral, beszéltünk államtitkár asszonnyal, elmondtuk a csongrádi problémát, és december végén jött egy orvoslat” – részletezte Szabó István. A segítség azonban itt nem ért véget: idén január végén újabb finanszírozási támogatás érkezett, amely tovább enyhítette a város terheit.
A beavatkozásnak köszönhetően Csongrád el tudta kerülni, hogy a hirtelen jelentkező befizetési kötelezettség a működés rovására menjen. „Így meg tudtuk oldani azt a problémát, ami ott hirtelen jelentkezett” – összegezte Szabó István.
VIDEÓ:
- Hirdetés -
