Belföld Térség

Amikor az etető hírét viszik a madarak

A téli időszakban a madarak számára egyre nehezebb elegendő élelmet találni, ezért minden kihelyezett madáretető igazi menedék számukra. Elég egy új etetőt kitenni, és meglepően rövid időn belül megjelennek az első kíváncsi látogatók. Óvatos közeledés, majd hamarosan megérkezik a csapat is, és az etető megtelik élettel.

A madarak gyorsan tanulnak, hiszen ha egyszer jó tapasztalatuk van, visszatérnek, sőt „hírét viszik” a biztos táplálékforrásnak. Ezért különösen fontos, hogy az etetők mindig fel legyenek töltve, hiszen a kis tollas vendégek számítanak rájuk, főleg a hideg, szűkös napokon.

Egy marék mag nemcsak táplálék, hanem gondoskodás is. Cserébe reggeli csivitelést, apró mozdulatokat és élő természetet kapunk ajándékba, igazi kedves örömteli pillanatokat a zord időben, ami még az előrejelzések szerint jóideig eltarthat.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Győrfi Pált is utolérte a tisztogatás, már nem ő az OMSZ szóvivője

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto

„Tartson ki!” – Szimpátiatüntetést tartottak vasárnap a Sándor-palotánál

cs3-szerkeszto

Kongatják a vészharangot a szakmai szervezetek: súlyos gazdasági válságot okozhat a Tisza-kormány döntése

cs3-szerkeszto

Máris komoly következménye lett Magyar Péterék kordonbontásának, megsérült egy német turista a karmelitánál

cs3-szerkeszto

Csurrant-cseppent: Majka 140 milliós osztalékot vett ki a cégéből

cs3-szerkeszto

A Szegedet legyőzve 30. alkalommal bajnok a Veszprém

cs3-szerkeszto

Magyar Péter erőszakos fellépésével éppen diktatúrát épít – és nem jogállamot, nem demokráciát

cs3-szerkeszto

Sulyok Tamás hivatalosan is bejelentette, hogy nem mond le! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto