Belföld

Szemben az árral – amit az ADHD-s gyerekek szüleinek ritkán mondanak el

Napjainkban meglepően könnyen nyilvánítják a fiatalokat „hiperaktívnak” vagy „ADHD-snak”, ha viselkedésükkel zavarják a környezetüket, mint például egy iskolai tanterem rendjét.

A diagnózis felállításához nem használnak tényleges orvosi vizsgálatokat vagy teszteket, mivel ilyenek nem léteznek, csak a megfigyelt tüneteket veszik alapul. A diagnózis után pedig gyakran nagyon rövid út vezethet olyan tudatmódosító „gyógyszer” felírásáig, amely a magyar jogszabályok szerint kábítószernek minősül. Az efféle megoldások természetesen nem szüntetik meg a tünetek kiváltó okait, mindössze elfedik azokat – így működnek a drogok is általában.

A szülők azonban ritkán értesülnek például arról, hogy az elfogyasztott ételek és a bélflóra állapota szorosan összefügg a mentális állapottal, és az ADHD-ra jellemző tünetek hátterében is könnyen állhatnak ilyen okok – ezt számos kutatás alátámasztotta. A cukorban, gluténban és erősen feldolgozott ételekben gazdag étrend, ami kevés friss zöldséget és gyümölcsöt, illetve fermentált ételt tartalmaz, igazoltan kiválthat ilyen tüneteket. Ennek az az oka, hogy a bélrendszer és az agy között közvetlen kapcsolat van, így a bélrendszer leromló állapota a mentális állapotra is menthetetlenül rányomja a bélyegét.

Emellett az allergiás reakciókat kiváltó ételek, a vitamin- és ásványianyag-hiány, illetve a nehézfém-mérgezés (igen sokféleképpen felszívódhatnak a környezetből a bőrön át) szintén olyan tényezők, melyeket kimondottan indokolt lehet kivizsgálni, mielőtt a tudatmódosító szerek mellett döntenénk. Az ADHD kezelésére használt pszichiátriai szerek lehetséges mellékhatásai között szerepelnek a pszichotikus zavarok, a hallucinációk, az agresszív viselkedés és az öngyilkossági gondolatok, ráadásul a metilfenidátot (Ritalin) a súlyos függőséget okozó szerek közé is sorolják. 

A gyermekek megérdemlik, hogy valódi segítséget kapjanak, ami mögött valódi tudomány áll, és a szülők is megérdemlik, hogy ép, egészséges és sikeres gyermekeket nevelhessenek fel – ám ehhez gyakran nem csak a „betegséggel”, hanem a működésképtelen szokásokkal és hagyományokkal szemben is fel kell venni a harcot.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy erős hajrával még a DK és a Kétfarkú Kutya Párt is bejuthat a parlamentbe

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük amit vállalunk, és amit vállalunk, azt meg is tesszük

cs3-szerkeszto

Idegen földön, idegen érdekekért – Emlékezzünk a hősökre!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: béke, nemzetközi tekintély, fejlődés, újra nagy és erős Magyarország. Fidesz. Ez a biztos választás

cs3-szerkeszto

Hajdú Péter: sokan már a saját sikertelenségükért is a kormányt hibáztatják

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: Ha győzünk, kimaradunk a háborúból. Ha nem győzünk, végrehajtják a brüsszeli–kijevi tervet!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: egy bizonytalan világban a legnagyobb érték a biztonság

cs3-szerkeszto

Levelet kapott a miniszterelnök – Donald Trump szerint Orbán Viktor példaként szolgál az egész világ számára

cs3-szerkeszto

Lázár János: minden busz- és vasúti várótermet megnyitottunk a hideg miatt

cs3-szerkeszto