Belföld

Gulyás Gergely: Ukrajna tíz éven keresztül gyakorlatilag Európából akar élni

Senki nem köthet olyan megállapodást, ami az Európai Unió csatlakozási folyamatát eltérít a lisszaboni szerződésben rögzített eljárásról, azaz a teljes egyhangúságtól – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, kijelentve, hogy Ukrajna helye nem az Európai Unióban van.

Közlése szerint a legnagyobb aggodalommal állapította meg a kormány, hogy a nyilvánosságra még nem hozott húszpontos ukrán tervben 2027. január elsejei belépés szerepel. Gulyás Gergely “teljesen lehetetlennek, elfogadhatatlannak és képtelennek” nevezte a dátumot.

Ennél is felháborítóbb és meglepőbb az az ukrán jelzés, hogy a katonai-védelmi kiadások mellett 800 milliárd dollárra formálnak igényt mindennapi állami működésére – tette hozzá.

Mint mondta, 

ebből az összegből 40 éven keresztül lehetne Magyarországon nyugdíjat vagy 60 éven át családtámogatást fizetni. Hozzátette: ez a pénz a tizenegyszerese az uniótól Magyarország által 2004 óta nettó értéken kapott forrásoknak, kijelentve, “nem a magyar adófizetők forintjaiból kell ukrán nyugdíjakat és béreket fizetni”.

Azt látjuk, hogy Ukrajna tíz éven keresztül gyakorlatilag Európából akar élni; ez már nem a védekezés költsége – fogalmazott a miniszter. 

Kijelentette: egyedül reális esélye az amerikai béketervnek van, az Európai Uniónak nem osztottak lapot és nem kapott helyett a tárgyalóasztalnál, “ezért különböző kétségbeesett és elsősorban látványra törekvő utóvédharcok vannak”.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: amíg nem jön az olaj, nincs pénz Ukrajnának

cs3-szerkeszto

Magyarország helyett Ukrajnát éltette a Tisza és a Momentum

cs3-szerkeszto

Ukrajna megtámadta a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, veszélybe került a magyar energiaellátás + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: nem mehet semmilyen hadikölcsön Ukrajnába, amíg az olajszállításokat nem indítják újra Magyarországra

cs3-szerkeszto

A hivatalos adatok szerint feleannyi ajánlása sincs a Tiszának, mint amennyit Magyar Péter mondott

cs3-szerkeszto

Kapu Tibor átvette a Közmédia Év Embere Díját

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: minden választókerületben összegyűjtötte a Fidesz az induláshoz szükséges ajánlásokat

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: Magyarország blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hadikölcsönt + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

A kormány május végéig meghosszabbította az árréscsökkentésre vonatkozó szabályokat

cs3-szerkeszto