Csongrád Kistelek Szentes Térség

Egyre nagyobb az esélye a komolyabb havazásnak Szentes és Csongrád térségében

A jelenlegi számítások szerint komolyabb, akár 15-20 centiméteres hótakaró is kialakulhat Szentes, Csongrád és Kistelek környékén a hét második felében, ugyanis úgy néz ki, többnapos havazás tart felénk. Fontos azonban kiemelni, hogy a mediterrán, csapadékot hozó ciklon pályája bármikor változhat.

Az előttünk álló napok igen izgalmas időjárást tartogatnak. A térségünket nagy nedvességtartalmú légtömegek érik el a Földközi-tenger felől, és ebben egy mediterrán ciklon is közrejátszik majd – írja az Időkép.

Ahogy az lenni szokott, most is még sok bizonytalanság övezi ennek a mediterrán ciklonnak az életútját, valamint a pályáját, ugyanis ezek a légköri képződmények az egyik legkiszámíthatlanabbak a meteorológiában.

Pályájuk, ha akár csak kis mértékben is módosul, azaz középpontjuk akár csak 50-100 km-rel keletebbre vagy nyugatabbra kerül, máris más időjárást hozhat. Nem mindegy ilyenkor ugyanis, hogy a ciklon előoldalára kerülünk, vagy éppen annak hátoldalára. Az előbbi esetben délies irányból enyhébb és páradúsabb légtömeg áramlik észak felé, az utóbbi esetben pedig a kontinens északi, északnyugati része felől érkezik meg a hideg, fagyos, szárazabb légtömeg.

Ezen légtömegek határán fog elhelyezkedni hazánk a következő napokban, de a jelenlegi számítások szerint a hideg, havas helyzet lehet a befutó. Emiatt több hullámban érkezhet a havazás a Kárpát-medencébe, és arra is esély mutatkozik, hogy kedden és szerdán a többfelé megélénkülő, megerősödő északi, északnyugati szél hófúvást okozzon. De mivel a helyzet még nem teljesen egyértelmű, ezért arra is számítani kell, hogy egyes tájainkon a havazást időnként havas eső, eső, illetve ónos eső válthatja fel.

A bizonytalanságot jól szemlélteti a fenti animációnk, melyen az látszik, hogy a 850 hPa-os szinten, azaz nagyjából 1500 méteres magasságban hol várható a fagyhatár a jelenlegi számítások szerint. Ahogy haladunk előre az időben, úgy lesz egyre nagyobb a szórás. Az ország legnagyobb részén fagypont alatt maradhat ennek a szintnek a hőmérséklete a következő napokban, viszont az is megfigyelhető az animáción, hogy elsősorban délkeleten, illetve keleten időnként fagypont fölé mehet a 850 hPa-os szint hőmérséklete, ami azt eredményezheti, hogy ezeken a tájakon átmenetileg folyékony halmazállapotú lehet a lehulló csapadék, viszont a talaj közelében ha fagypont alatt marad ilyenkor a hőmérséklet, akkor sajnos ónos esőtől jegesedhetnek az utak, a tereptárgyak és a fák ágai.

Ha a mostani számítások maradnak érvényben, akkor az ország jelentős részét vastagabb hótakaró lepheti be a jövő hét második felére.

Jelenleg a déli, délkeleti és a keleti, azaz a Szentes, Csongrád és Kistelek környéki tájak lehetnek a befutók, ami a jelentős hótakaró kialakulását illeti.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Krimó Hifi Tuning & Show: dübörgő motorokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket Szentesen

cs3-szerkeszto

Kistelek ismét összehozta a térség legkicsibbjeit – sikeres szezonzárás az Intézményi Bozsik Programban

cs3-szerkeszto

Harminc éve a közös éneklés öröméért, jubileumi koncertet adott a Csongrádi Zenebarátok Kórusa

cs3-szerkeszto

A zene töltötte meg a Szentháromság téri parkot, ahol ismét nagy sikert aratott a TérZenePark Csongrádon

cs3-szerkeszto

A csongrádi Bak Szilvia maximális pontszámmal hódította vissza a vándorserleget mézeskalács alkotásával

cs3-szerkeszto

Segítsünk egy beteg kisfiún és családján!

cs3-szerkeszto

Több mint 270 tonna adományt gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a hétvégén

cs3-szerkeszto

NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatoznak a szentesi katonák a héten

cs3-szerkeszto

Az NKA támogatásával kezdődik a Kultfeszt programja Szentesen

cs3-szerkeszto