Kék Hírek Szentes

A kórház udvarán elesett idős nőt rabolt ki egy testvérpár Szentesen

A Szentesi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik a vád szerint 2024 őszén egyetlen hónap alatt tíz vagyon elleni bűncselekményt követtek el a város területén. A testvérpár jellemzően külön, de több alkalommal együtt is eljárt – legutóbbi, különösen felháborító tettüket pedig egy idős, elesett beteg ellen követték el.

A vádirat ismerteti: 2024 novemberében a két férfi a helyi kórház udvarán tartózkodott, amikor észrevették, hogy egy ott sétáló, idős nő elesett. Segítségnyújtást színlelve felsegítették a sértettet, azonban egyikük a mozdulat közben letépte a nő nyakából az arany nyakláncát, majd a zsákmánnyal együtt távoztak. A láncot később az egyik vádlottól lefoglalták; erről a nyomozó hatóság fényképfelvételeket is készített.

A testvérpárt az ügyészség kifosztás bűntettével, valamint több más, vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével vádolja. Mindkét férfi különös és többszörös visszaesőnek minősül, és a vádemelés időpontjában más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztés büntetésüket töltötték.

A vádlottak felelősségéről a Szentesi Járásbíróság fog dönteni a büntetőeljárás során.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Harangtorony gerendái izzottak Szatymazon

cs3-szerkeszto

Változik a vérvételi ellátás rendje a szentesi kórházban

cs3-szerkeszto

Egy korszak lezárul: az idei lesz az utolsó Hunor Coop Szentesi Lecsófesztivál

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto

Ma indul a szezon, újra kinyit a Krimó Szentesen

cs3-szerkeszto

Kiemelkedő helyen végeztek a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai a Hungarikum Vetélkedőn

cs3-szerkeszto

Szentesi és csongrádi diákokat is díjaztak a „Tankerület Büszkesége” ünnepségen

cs3-szerkeszto

Csongrádon szerezte be, Szentesen árulta a drogot a család, akik ellen most vádat emeltek

cs3-szerkeszto

Hármas karambol történt Szentesen, tűzoltók és mentők is érkeztek a helyszínre

cs3-szerkeszto