Belföld

Orbán Viktor: a gazdaság és kereskedelem, a migráció, a háború és az energia a török tárgyalások fő pontjai

Törökországgal minden évben áttekintjük a legfontosabb kérdéseket, a mostani tárgyalások négy fő pontja a gazdaság és kereskedelem, a migráció, a háború és az energia – mondta Orbán Viktor az Isztambulba tartó kormánygép fedélzetén a Patrióta újságírójának.

A miniszterelnök a Patrióta YouTube csatornáján közzétett videóban hozzátette, mivel Törökország nem tagja az Európai Uniónak, ki kellett építeni egy kapcsolattartási rendet. Minden évben egyszer egy legmagasabb szintű stratégiai tanácsülésre kerül sor, ami együttes kormányülésnek felel meg.

Orbán Viktor kiemelte, hogy Törökország közel százmilliós lélekszámával regionális nagyhatalom és a találkozókon lehetősége van Erdogan elnökkel több órán keresztül áttekinteni “egyébként barátokként” az európai és az eurázsiai helyzetet.

A rendszeres találkozások bevezetésekor célként tűztük ki, hogy megduplázzuk az országaink közötti 2-2,5 milliárd eurós forgalmat, most 4,5-5 milliárd között vagyunk. Törökök jelentek meg a magyar gazdaságban és a magyar jelenlét is megnőtt a török gazdaságban – ismertette a miniszterelnök.

Orbán Viktor emlékeztetett: Törökországnak kiemelkedő szerepe van abban, hogy Magyarország migrációmentes országként tudott megmaradni. Ebben az évben a törökök 100 ezer migránst tartóztattak fel és 3 milliónyi migráns van az országban, akiket nem engedtek tovább.

A miniszterelnök szólt arról is, hogy a háború rendkívüli mértékben megnövelte a Török Áramlat jelentőségét, mert csak ezen a vezetéken keresztül jön olcsóbb orosz gáz Magyarországra.

Orbán Viktor elmondta: 

a törökök minden békéltetési kísérletben benne voltak és a magyarokkal együtt tudják, hogy a háborún csak veszíthetnek, így a két ország gyakran működik együtt a béketeremtés ügyében.

A kormányfő emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy évben csak nekik sikerült több fontos megállapodást tető alá hozni, például ukrán gabonát eljuttatni Afrikába.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ábrahám Róbert: Minden nemzeti érzelmű emberre szükség van, mert “a hazánk szellemi megszállás alatt áll”

cs3-szerkeszto

Visszajönnek a régi idők, a magyar cégek helyett a külföldi multik kerülhetnek előnybe

cs3-szerkeszto

Fogy a rendőrök türelme: idén már nem lesz béremelés, felmondások és munkabeszüntetés is jöhet

cs3-szerkeszto

Trükkök százai: példátlan ferdítés Kapitány István gazdasági jelentése

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto