Belföld

Mentőszolgálat: már több mint kétmillió ember kapott ellátást az ügyeletekben

Meghaladta a 2 milliót az Országos Mentőszolgálat egységes alapellátási ügyeleti rendszerében az indulás óta ellátott betegek száma; az ellátottak egyharmada gyermek, illetve 18 év alatti fiatal volt. A rendszer működése, a betegellátás mindenhol zavartalan – közölte a mentőszolgálat kedden az MTI-vel.

A tapasztalatok szerint a decemberi ünnepi időszak nemcsak a mentésben, hanem az alapellátási ügyeletekben dolgozók számára is komoly erőpróbát jelent, hiszen a betegforgalom országszerte megnő, ami egyrészt az egészségügyi ellátórendszer, a háziorvosi rendelések ünnepi munkarendjének, másrészt a megfázásos, vírusos időszaknak is köszönhető – közölték.

A betegellátás gördülékenysége érdekében az ügyeleti rendszert a szükséges pontokon megerősítik, a 1830-as ügyeleti telefonszám mindvégig rendelkezésre áll

– tették hozzá.

Az ügyeleti telephelyek listája a https://www.mentok.hu/ugyelet/ címen, az ÉletMentő applikációban, illetve az Egészségablak alkalmazásban is elérhető.

Kiemelték, hogy az évvégi munkarend alapján a betegek december 23-án délutántól december 29-én reggelig, illetve december 31-én délutántól január 5-én reggelig (kétszer ötnapos időszakban) háziorvosi szintű ellátást csak sürgős esetben, az ügyeletekben kaphatnak, hiszen a háziorvosi rendelés a munkaszüneti napokon nem lesz elérhető.

Hangsúlyozták, hogy az ügyelet elsősorban a hirtelen jelentkező, a következő háziorvosi rendelésig nem halasztható egészségügyi problémák megoldását szolgálja, életveszély gyanúja esetén pedig a 112-t kell tárcsázni.

Mindezek miatt azt javasolták, hogy a betegek előre, megfelelő időben írassák fel a rendszeresen szedett vagy várhatóan szükségessé váló gyógyszereiket háziorvosukkal, kezelőorvosukkal.

Enyhébb panaszok esetén az ügyeleti ellátás helyett a gyógyszertár felkeresése is megoldást jelenthet, ahol a magas szintű gyógyszerészi tanácsadás, illetve a vény nélkül kapható gyógyszerek is orvosolhatják a problémát – tették hozzá.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stabilan vezet a Fidesz, üvegplafon a Tisza felett

cs3-szerkeszto

Magyar Péter ezt is elintézte: Kapuvár és Csongrád egy választókerület, és naná, hogy csongrádi a jelöltjük

cs3-szerkeszto

Óriási veszteség: elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: az idei az Európai Unió elszigetelődésének éve volt

cs3-szerkeszto

A gyerekektől is elvenné a Tisza az ingyenes egészségügyi ellátást + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Csongrádiak a fővárosi ünnepi fényben, ahol óriási volt az érdeklődés az első adventi hétvégén + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Legújabb felmérés: Fidesz 47, Tisza 40

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Magyarország energiaellátásának alapját az Oroszországból érkező energiahordozók jelentik

cs3-szerkeszto

Elhunyt Lehoczki-Spider László, a legendás mentőkutya, Mancs gazdája

cs3-szerkeszto