Csongrád Szentes

Szentesen és Csongrádon is fejlődnek a sajátos nevelési igényű és tartós gyógykezelés alatt álló gyermekeket, tanulókat ellátó intézmények

Csongrádon és Szentesen is jelentős fejlesztések kezdődhetnek az „Az esély új útjai” című projektnek köszönhetően, miután a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ 111,98 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az uniós RRF-programból. A beruházás célja a sajátos nevelési igényű és tartós gyógykezelés alatt álló gyermekeket ellátó intézmények szakmai megújítása, amely a tankerület makói, szentesi, csongrádi és szegedi tagintézményeit egyaránt érinti.

A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ által a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében meghirdetett „A sajátos nevelési igényű, a tartós gyógykezelés alatt álló és a pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekeket, tanulókat ellátó intézmények szakmai fejlesztésének támogatása” elnevezésű, RRF – 1.2.4 -25 kódszámú pályázatra benyújtott kérelmét a Nemzeti Fejlesztési Központ 111,98 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette. 

Az európai uniós támogatás segítségével az RRF-1.2.4 -25-2025 -00023 azonosítószámú, „Az esély új útjai” elnevezésű projekt valósul meg a támogatást igénylő Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, a fenntartása alá tartozó Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény székhelyintézményében, valamint annak makói, szentesi, csongrádi és szegedi tagintézményeiben.  

A Projekt keretében pedagógusok, gyógypedagógusok, utazó gyógypedagógusi és utazó konduktori hálózat szakemberei speciális továbbképzéseken, szakmai tudásmegosztó műhelymunkában, szülőket segítő nyílt napokon vesznek részt. A fejlesztés eredményeként bővítjük az intézmények speciális eszközellátottság át. 

Beszerzésre kerülnek fizikai és infokommunikációs akadálymentesítést szolgáló, fejlesztő és vizsgáló, valamint speciális gyógyászati, technikai ezközök, szoftverek, továbbá elektromos gépjármű. Eszközkölcsönző szolgálat kialakításával teljes hozzáférést biztosítunk intézményeink számára a rendelkezésünkre álló eszközparkhoz.

A Projekt fizikai befejezésének napja: 2026.07.15.  



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Szabad-Tér ahol a kultúra és személyes történetek találkoznak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Nyolcadik alkalommal találkoztak írók és költők Csongrádon

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Idén is hatalmas sikerrel zajlik a 28. Csongrádi Borfesztivál

cs3-szerkeszto