Sport Szentes

Nagy siker: 3. helyen végzett a szentesi egyesület a haza rendezésű úszóversenyen

Szombaton ismét benépesült a szentesi uszoda, ahol 11 klub közel 200 versenyzője állt rajtkőre a Szentes Sprint elnevezésű úszóversenyen. A nap folyamán mintegy 700 rajtot regisztráltak, ami az esemény eddigi történetének egyik legerősebb mezőnyét jelentette.

A verseny részleteiről Rébeli Tamás, a Szentes Városi Úszó Klub vezetője számolt be portálunknak. Elmondta, hogy a hazai egyesület sportolói különösen nagy terhelést vállaltak: sokan hat-hét számban is indultak, hiszen a megmérettés fontos állomás az utánpótlás rövidpályás országos bajnokságra való felkészülésben.

Kiemelte: a szentesi úszók számos egyéni csúcsot döntöttek, ami jól jelzi a sportolók formáját és fejlődését. A pontversenyben a hazai klub végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ami szintén komoly teljesítmény az erős mezőnyt tekintve.

Az esemény rangját tovább emelte, hogy a versenyen személyesen vett részt Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya is, aki figyelemmel kísérte a fiatal tehetségek szereplését.

A Szentes Sprint ezzel újabb sikeres fejezettel gazdagította a helyi úszósport hagyományait, és fontos motivációt adott a versenyzőknek az előttük álló országos kihívásokra.

A Szentes Városi Úszó Klub versenyzőinek eredményeit IDE KATTINTVA találjátok!


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 270 tonna adományt gyűjtött a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a hétvégén

cs3-szerkeszto

NATO- és regionális partnerekkel gyakorlatoznak a szentesi katonák a héten

cs3-szerkeszto

Az NKA támogatásával kezdődik a Kultfeszt programja Szentesen

cs3-szerkeszto

Az ország egyik legkülönlegesebb futóversenye 5. alkalommal hódította meg Csongrádot

cs3-szerkeszto

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a félmaraton miatt Csongrádon

cs3-szerkeszto

Futóláz Csongrádon, rekordlétszámmal és rengeteg újdonsággal érkezik a Fussuk le! Félmaraton fesztivál

cs3-szerkeszto

Meghirdette új évadának műsorát a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

XIV. Sárkányos Pünkösd Csongrádon – Újra vízre szállnak a csapatok!

cs3-szerkeszto

A sakk összekötötte a világgal – a csongrádi Nagy Noémi 30 évesen a „nemzetközi elitben”

cs3-szerkeszto