Csongrád

Az ország második legjobb gyalogló óvodásai lettek a csongrádi Bercsényi utcai „Kincskereső” Tagóvoda apróságai

A csongrádi Bercsényi utcai „Kincskereső” Tagóvoda az idei évben első alkalommal csatlakozott a TAFISA nemzetközi kezdeményezése alapján, a Magyar Szabadidősport Szövetség koordinálásával meghirdetett Világ Gyalogló (Hó)Nap programsorozathoz.

A világméretű program célja, hogy a résztvevők gyaloglás közben ismerjék meg környezetük természeti és kulturális értékeit, helyi nevezetességeit, miközben közösségi élményeket szereznek. Kőrösiné László Zsuzsanna ötlete, hogy csatlakozzanak nagy lelkesedést váltott ki az óvodapedagógusok körében, az összefogás ereje pedig végig kísérte a program teljes megvalósítását. A gyaloglónapon az óvoda mind a négy csoportja aktívan részt vett.

A legkisebbek a közeli parkba gyalogoltak, ahol egy titokzatos manó üzenetei vezették őket végig. Négy állomáson kincseket gyűjtöttek, majd a túra végén különleges meglepetést tartalmazó manóposta érkezett számukra az óvodába.

A középső csoport a közeli gátnál tett sétát. A tágas tér új élményeket és felfedezési lehetőségeket nyújtott, a gyerekeknek pedig négy varázstárgyat kellett megtalálniuk. Az ő programjuk is manópostával zárult.

A két nagycsoport a csongrádi pontonhídon keresztül jutott el a Csongrád–Nagyréti Természetvédelmi Területre, ahol Erdei Tündér fogadta őket. A gyerekek ügyesen teljesítették a játékos feladatokat, majd őket is meglepetéssel teli manóposta várta az óvodába visszaérve. A csoportok programjai közös gyümölcspiknikkel zárultak, ezután együtt sétáltak vissza az óvodába.

A Világ Gyalogló Hónap programja a kiránduláson túl komplex pedagógiai élményt nyújtott. A résztvevő gyerekek fejlődése több területen is megmutatkozott, mint a mozgáskoordináció, állóképesség, szociális és együttműködő képességek, érzékszervi tapasztalatok, fantázia, környezettudatosság, és az egészséges életmódra nevelés.

A pedagógusok kreatív szervezőmunkája, a gyerekek lelkes részvétele és a szülők támogató hozzáállása együttesen tették emlékezetessé a programot. Amellett, hogy fantasztikus lehetőség és élmény volt minden résztvevő számára, egyben egy országos megmérettetés is volt, ahol második helyezést értek el, óvodai kategóriában. Ez az eredmény jelentős elismerése az óvoda közösségének, hiszen a gyermekek lelkesedése, a pedagógusok elhivatottsága és a szülők támogatása egyaránt hozzájárult a sikerhez.

A TAFISA felhívására, a Magyar Szabadidősport Szövetség koordinálásával megvalósuló Világ Gyalogló Hónap kiváló alkalmat teremtett arra, hogy a gyermekek gyaloglás közben fedezzék fel lakóhelyük szépségeit. A program egyszerre szolgálta a közösségépítést, a mozgásfejlesztést és a környezeti nevelést. A megszerzett országos 2. helyezés pedig méltó visszajelzése annak a közös munkának, amelyet az óvoda közössége idén végzett.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Harminc éve a közös éneklés öröméért, jubileumi koncertet adott a Csongrádi Zenebarátok Kórusa

cs3-szerkeszto

A csongrádi Bak Szilvia maximális pontszámmal hódította vissza a vándorserleget mézeskalács alkotásával

cs3-szerkeszto

Az ország egyik legkülönlegesebb futóversenye 5. alkalommal hódította meg Csongrádot

cs3-szerkeszto

Országos elismerést nyert a csongrádi Kertbarát Klub

cs3-szerkeszto

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a félmaraton miatt Csongrádon

cs3-szerkeszto

Futóláz Csongrádon, rekordlétszámmal és rengeteg újdonsággal érkezik a Fussuk le! Félmaraton fesztivál

cs3-szerkeszto

Újabb sikeres robotika programot zárt Csongrádon a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara

cs3-szerkeszto

XIV. Sárkányos Pünkösd Csongrádon – Újra vízre szállnak a csapatok!

cs3-szerkeszto

Zajlik az éves karbantartás a csongrádi uszodában

cs3-szerkeszto