Kék Hírek Szentes

Elismerte a tiszás szennyoldal, hogy B. Eszternek köze van hozzájuk

Nagy port kavart Szentesen a hír, miszerint egy nőt a rendőrök vittek el a postáról. Az érintett vélhetően B. Eszter lehetett, aki miatt máris kínos magyarázkodásba kezdett a Tisza-támogató szennyoldal. 

Mint megírtuk, olvasóink beszámolója szerint kedden rendőri intézkedés zajlott a szentesi postán. Szemtanúk elmondása alapján három rendőr egy nővel együtt távozott az épületből.

Két rajtaütés, egy személy

Tegnapi cikkünk nyomán szintén olvasóink jelezték, hogy az egyik szentesi bérházban is járt a rendőrség, ahonnan számítástechnikai eszközöket vittek el. A lakosok azt feltételezik, hogy a két eseménynek köze van egymáshoz, és a postai dolgozó eszközeit foglalták le. 

Kínos magyarázkodás

A szentesi szennyoldal ma már szánalmas magyarázkodásba kezdett és próbálnak védeni egy bizonyos B. Esztert. Ők maguk ismerik el, hogy a nőnek köze van az oldalukhoz, semmit sem érő nyilatkozatukban „beküldőnk”-nek nevezik B. Esztert. Ez pedig nyílt beismerése annak, hogy a sok mocsok, rágalom, támadás egy része bizony B. Esztertől származik. 

Kérdésekkel fordultunk a postához és a rendőrséghez is az ügyben. Ha kapunk válaszokat, közzétesszük!   



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kristállyal és fűvel üzletelt egy férfi Mindszenten

cs3-szerkeszto

Bicikliről lopta el a pénztárcát Szentesen, a rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak

cs3-szerkeszto

Tűz pusztított egy ópusztaszeri tanyán, a lakóépületet megmentették a tűzoltók

cs3-szerkeszto

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Nyári „ajándék” a szentesieknek: újabb helyen kell fizetni a parkolásért

cs3-szerkeszto