Belföld

Nyomoz a rendőrség a Tisza Párt adatszivárgási botránya ügyében

Nyomozást indított a Tisza párt adatszivárgási botránya ügyében a rendőrség. A közelmúltban ugyanis óriási terjedelmű adatbázis került ki a világhálóra, amely a Tisza Párt kétszázezer szimpatizánsának adatait tartalmazhatja. Az ügyben információs rendszer vagy adat megsértésének gyanúja merült fel.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) 2025. november 4-én hivatalból nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen információs rendszer vagy adat megsértése bűntett gyanúja miatt – olvasható a police.hu-n.

A rendőrség közleményében hangsúlyozta, hogy nyomozás elrendelésére a Tisza Párt „Tisza Világ” elnevezésű mobilalkalmazásához köthető adatbázisból nyilvánosságra került adatok miatt került sor.

Az eljárás során a Nemzeti Nyomozó Iroda felvette a kapcsolatot a társhatóságokkal is, akikkel a különleges szakértelmet igénylő kérdések megválaszolása, a tényállás teljeskörű felderítése, valamint az esetlegesen felmerülő más bűncselekmények megállapítása érdekében szorosan együttműködik – írta a rendőrség.

Az információs rendszer vagy adat megsértése bűncselekmény mellett a jogosulatlan adatkezeléssel kapcsolatban felmerült további bűncselekmények miatt tett feljelentések vonatkozásában a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező területi rendőri szervek folytatnak nyomozást – olvasható a közleményben.

Kétszázezres lista szivároghatott ki

Ahogy arról lapunk is beszámolt, hatalmas adatbázis jelent meg a világhálón a napokban: csaknem kétszázezer nevet és hozzá tartozó megannyi más információt tartalmaz.

Több jel is arra utal, hogy a Tisza Párt hibájából, mobiltelefonos alkalmazásukból, a Tisza Világból szivárgott ki a kétszázezres lista.

Egyrészt van átfedés a nagyjából húszezer nevet tartalmazó, októberben kikerült lista és a mostani tartalma között, másrészt több olyan véleményt is találtunk szakportálon és a közösségi médiában, amelyek szintén az adatok valódiságát támasztják alá.

Létező fiókok, a becenevek is egyeznek

A lista kapcsán érdemes megemlíteni egy magyar számítástechnikai szakportálon megjelent bejegyzést, amire a hétvégén hívták fel lapunk figyelmét. A hardverteszteket, híreket és közösségi fórumot kínáló Prohardver.hu oldalra november elsején került ki egy szöveg – ami azóta egyébként el is tűnt – ezzel a címmel: „Kiszivárgott a LeakBase fórumon a Tisza Világ 200 000 felhasználója”.

A bejegyzés írója kifejtette, hogy magát és ismerőseit is megtalálta az adatbázisban, és szerinte látszólag nem más helyekről összeszedett adatokról van szó.

 „A regisztráció időpontja is stimmel. […] Ezek tényleg létező fiókok, a becenevek is egyeznek” – írta, megjegyezve, a listában még az is szerepel, hogy inkognitó módban van-e a fiók.

Ukrajnában köthetett ki a személyes adatok?

A bejegyzés szerzője láthatóan elmerült az adathalmazban, leírta ugyanis, hogy az elején teszteléshez, fejlesztéshez használt fiókok, valamint belső körös szereplők, például adminok találhatók. Ide tartozik az is, hogy bár Magyar Péterék tagadják, több ukrán szakember is részt vehetett a Tisza mobiltelefonos alkalmazásának kifejlesztésében, tesztelésében. Kérdés, hogy Ukrajnában kötött-e ki sok tízezer tiszás adata.

Az ügyben többen, köztük Tényi István is feljelentést tett.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Amíg Trump az elnök, és én vagyok a miniszterelnök, addig marad a rezsicsökkentést szavatoló megállapodás

cs3-szerkeszto

Mérlegen a washingtoni út: Orbán Viktor interjút ad Rónai Egonnak

cs3-szerkeszto

Jó hír a szentesi, csongrádi, kisteleki és környékbeli nyugdíjasoknak: szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés

cs3-szerkeszto

Komoly vizsga vár a pénzügyi védőpajzsra: elárulta a miniszter, honnan sorozzák majd igazán

cs3-szerkeszto

Válságtanácskozás vette kezdetét a Tisza Pártban

cs3-szerkeszto

Bevált Orbán mesterterve: ekkora sikerre nyáron még a miniszterelnök sem számíthatott

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: ha nem Orbán Viktor lenne a miniszterelnök, a magyar családoknak karácsonyra háromszorosára nőtt volna az energiaszámlája

cs3-szerkeszto

A gyűlöletkeltés ára: hogyan mérgezi a baloldal a közhangulatot – Szentesen és Csongrádon is?

cs3-szerkeszto

Új szövetségi magasságok: az USA hivatalosan méltatta Magyarországot

cs3-szerkeszto