Szentes

Több mázsa halat telepít a Kurcába a Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület

Pénteken, november 14-én újabb nagyszabású haltelepítést hajt végre a szentesi Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület. Az őszi program keretében a Kurca vize ismét gazdagabb lesz: 500 kilogramm kétnyaras ponty, 650 kilogramm háromnyaras ponty és 1100 kilogramm keszeg kerül a folyóba.

A haltelepítés a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat (ÁPFE) pályázati támogatásával valósul meg, amely a mostani, valamint a közeljövőben tervezett ragadozó hal- és compótelepítésekhez is hozzájárul. A támogatás nettó 1,7 millió forint összegű, amely jelentős segítséget jelent az egyesület számára az állomány megújításában.

A szervezet tájékoztatása szerint a telepítés idején horgászati tilalom nem lesz, így a pecások már röviddel utána is próbára tehetik szerencséjüket.

Az egyesület köszöni a támogatást és a horgászok együttműködését, egyúttal arra biztat minden érdeklődőt, hogy kövessék nyomon a jövőbeni telepítéseket is — a Kurca élővilága ugyanis tovább gazdagodik.

.

Borítókép: illusztráció, Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület

.

Sz. Viktor



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Milliókat csaltak ki idősektől Szentes környékén – újra támadnak az „unokázós” csalók

cs3-szerkeszto

Ismét használatba kerül a 60-as terem a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Jövőre klimatizálhatják a szentesi kórház betegellátó egységeit

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy szentesi fiatal – segíts te is megtalálni!

cs3-szerkeszto

Kigyulladt a tarló Szentesnél, ezer négyzetméter lángolt

cs3-szerkeszto

Négy hónapra teljesen leáll a vasút Szentes és Kiskunfélegyháza között

cs3-szerkeszto

Lefeszítette a lakatot, ellopta a kerékpárt – a rendőrök elfogták a visszaeső szentesi férfit

cs3-szerkeszto

Szabó Zoltán Ferenc: Szentesen nincs ivóvízellátási probléma

cs3-szerkeszto